Filmek, amelyek Kína Tiltott Városába és azon túl repítenek

Mikor 2015-ben szerencsénk volt kijutni Kínába, pontosabban Pekingbe, annyira gyorsan kellett dönteni az indulásról, hogy nem is volt időnk felkészülni a kulturális különbségekre, amik aztán fogadtak bennünket. A következő pár filmnek tehát több szempontból is hasznát vehetjük. Egyrészt egy kicsit felkészíthetnek bennünket egy jövőbeli kínai útra (mert az elkövetkező időkben ők is ugyanannyira igénylik majd a turisták visszatérését, mint bármely másik ország), másrészt amíg nem utazhatunk szabadon ténylegesen, képzeletben a filmes helyszíneken keresztül azért mégiscsak megtehetjük. Következzenek tehát a 20. század végi, rendkívül élénk kínai filmipar kiemelkedő mozijai, és néhány film jelen századunk elejéről, amelyek nemcsak a társadalmat és a kultúrát, de magát az országot is bemutatják.

Első filmünk a sorban nem is lehetne más, mint Az utolsó császár, Bernando Bertolucci 1987-es fantasztikus filmje. Ez a film elsősorban a Tiltott Városhoz hozza meg az ember kedvét, már csak azért is, mert ez volt az első mozi, amit a falain belül forgathattak. A rendező pedig a lehető legtöbb helyszínt kihasználta. Így a címben szereplő Pu Ji, a Csing-dinasztia, és egyben Kína utolsó császárának életét a Tiltott Város mindennapjaival együtt követhetjük nyomon.

The Last Emperor (1987)Forrás: Kep-nyit Artisan Entertainment - © 1998 Columbia Pictures / imdb.com

Láthatjuk, amint kisgyerekként a trónra lép, majd ahogy később a Japán által irányított Mandzsukuo császára lesz, de nyomon követhetjük azt az időszakot is, mikor a kommunisták börtönbe zárják. Így ez a film a 20. század első felének tömbösített történetét is visszaadja. A film fantasztikus látványvilága jelentős kritikai dicséretet kapott, és kilenc Oscar-díjat is bezsebelt, többek között a Legjobb film és a Legjobb rendező kategóriában.

Isten veled, ágyasom! (1993)

Az Isten veled, ágyasom! című hongkongi film egy feledhetetlen drámai utazás a kínai opera világába, ami elválaszthatatlan része az ország kulturális történelmének. Viszont az is tény, hogy ez a világ egyik legkeményebb művészeti ágazata, ami emberfeletti gyakorlást és kitartást igényel, valamint sok szenvedéssel is jár. A képsorokon a 20. század Kínája elevenedik meg, egy pekingi opera duó történetén és szerelmein keresztül, ami bizony kemény élethelyzeteket is tartalmaz.

A filmet Csen Kaj-ko, a kínai filmművészet „ötödik generációs" rendezője jegyzi, és a kész alkotásnak nagy szerepe volt abban, hogy a kínai film szélesebb, nemzetközi körben is ismertebbé váljon.

Farewell My Concubine (2003)Forrás: © Tomson Films, Beijing Film Studio / imdb.com

A kritikusok és a nézők valódinak ható drámaiságát méltatták leginkább, tragikus főszereplőjének, a hongkongi születésű Leslie Cheung-nak a tíz évvel későbbi halála pedig még erőteljesebbé tette a körülötte kialakult kultuszt. A film az 1993-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb film díját.

A bűn érintése (2013)

Már akkor felállt a szőr a karunkon, mikor még csak a trailer-t néztük meg, de a kicsivel több mint kétórás film is végig ugyanúgy fenntartotta az érdeklődésünket, mint a rövid, tömörített előzetes. A bűn érintése egy kiemelkedő alkotás, amit a „hatodik generációs" rendező, Jia Zhangke készített el.

Nem tagadjuk, ez egy sötét film, azokról a konfliktusokról szól, amelyek a felszín alatt zajlanak. Abban a világban, amit egy normál turista sosem fog látni, ha ellátogat egy pár napos pekingi útra. De pont erre jók a filmek, nem? Hogy olyan helyszínekre vigyenek el, mint az északi területek vidéki Kínája, vagy a délebbre található Guangzhou és Tungkuan is. A történet négy különböző ember életét követi nyomon, akik végül egy tragikus ponton összetalálkoznak. A kritikusok szerint az elmúlt évek egyik legjobb kínai filmjéről van szó.

Szerelemre hangolva (2000)

Ezt a filmet nemcsak azoknak kellene megnéznie, akik Kínáról álmodoznak, hanem mindenkinek, aki volt már szerelmes, vagy szeretne szerelembe esni. A történet Hongkong-ban játszódik, az 1960-as években, és Kar Wai Wong egy olyan álomszerű, melankolikus mesét sző a két főszereplő köré, amit eddig még senki másnak nem sikerült újrakreálni.

In the Mood for Love (2000)Forrás: © Block 2 Pictures, Jet Tone Production / imdb.com

A képsorokról szinte lecsorog a neon színekben izzó Hongkong, valamint Maggie Cheung és Tony Leung plátói szerelmi játéka. A férfi főszereplő a 2000-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb színész díját.

Mr. Six (2015)

Utolsó filmünk a sorban alig ötéves és rengeteg olyan helyszínen játszódik, ahova mi is szívesen eljutnánk. Na jó nem a szűk, sikátorszerű, bandák által vezérelt utcákra gondolunk, mint amiket a Pekingi hutong-okban találni (bár ezeknek az öreg városrészeknek is van turistabarát változata), hanem például a Nyári Palotára, amelyet mi is szívesen felkeresnénk újra, vagy a Houhai-tóra, amelynek környéke szintén csodás helyszín.

Szóval a Mr. Six egy kínai színészlegendákkal és fiatal szívtiprókkal telepakolt, drámába oltott akciófilm, de mellette bemutatja Pekingnek és környékének emblematikusabb helyszíneit és látványosságait is. És ahogy a trailer mutatja, a film készítői értették a dolgukat.

Cikkünk elkészítésében a Thechinaguide.com gyűjtése volt segítségünkre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek