Dániában kitaláltak valami újat: drive-in autós koncerteket adnak

    A koronavírus-járvány gyorsan véget vetett a koncerteknek, a szakértők azt jósolják, hogy a nagyszabású rendezvényeket legkorábban is csak 2021 őszén tudják biztonságban megtartani. Dánia viszont nem akar ilyen sokáig várni. A múlt héten Århus városában évadnyitó koncertet tartottak, ahol a közönség tagjai élőzenét nézhettek és hallgathattak - az autójuk kényelméből – írja a Consequence of Sounds.

    Egy új formája indult el a koncerteknek DániábanForrás: Mads Langer/Facebbok

    A dán kormány szintén alkalmazza a távolságtartási intézkedéseket, ám Århus lakosai úgy döntöttek, hogy kreatívak lesznek. A színpadot a város külterületén állították fel, hogy az énekes-dalszerző, Mads Langer ne csak élő közvetítés útján, hanem személyesen is a közönség elé léphessen. A résztvevők az autóikban a kijelölt rádióállomásra tekerhettek, hogy élőben hallgathassák a koncertet. Langer nagyon elégedettnek tűnt ezzel az új élménnyel.

    Ez olyan érzés, mint amikor eggyé válsz a közönséggel, noha ők biztonságban ülnek az autóikban" – írta az Instagram bejegyzésében.

    Bár úgy nézett ki, mintha az énekes egy parkolóban koncertezett volna, a szervezők szerint így is minden nagyon simán és jól ment. "A helyszínen tartózkodóktól csak pozitív hozzászólások hangzottak el" – mondta egy rendőr a helyi újságnak. "Az emberek úgy viselkedtek ahogy kell, és a végén minden autó fél órán belül el tudta hagyni a helyszínt" – tette hozzá.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!