Speciális megoldásokkal harcol a jetlag ellen a Qatar Airbus-a

A gyártó közleménye szerint olyan új Airbus-t állít forgalomba a Qatar Airways, melynek különleges megoldásai hatékonyan veszik fel a harcot a jetlag kialakulása ellen.

A Qatar új Airbus A350-1000 jelzésű gépét kifinomult légszűrőrendszerrel látták el, és a szóban forgó gép már közlekedik is a London-Doha útvonalon – írja a Lonely Planet News. A kabin levegőjét a rendszer két-három percenként teljesen lecseréli, ráadásul összességében 20 százalékkal több friss levegőt tartalmaz. Emellett kevésbé száraz, mint a hagyományos gépeken megszokott levegő, és a hőmérséklet-szabályozás is optimálisabb a fedélzet különféle részein.

Forrás: Flickr.com

Mint kiderült, a gépen a kabinnyomás nem több, mint amit 1800 méter magasságban tapasztalna a szervezet, ezzel is segítve, hogy az utasok könnyebben megbirkózzanak a hosszú utakkal. Az utazómagasságon, körülbelül 10 ezer méteres magasságban az utasszállító repülőgépek fedélzetén a szokásos légnyomás kb. 1500-2400 m (5000-8000 ft) magasságnak felel meg. A gyártó szerint azzal, hogy a nyomást az 1800 méter alatti szinten tartják, elkerülhető a jetlag kialakulása, mely 2000 méter feletti nyomáson alakul ki. Ráadásul, aki aludni akar, itt biztosan megteheti: a kétfolyosós gépek közül ez a leghalkabb modell. 

A jetlag elkerülése miatt döntött a megbízó egy speciális, LED-es hangulatvilágítás mellett. A fényforrások 16,7 millió színt képesek megjeleníteni, így tökéletesen leképezhető a kabinon belül egy naplemente vagy napkelte is. Az "éjszakai" időszakban a gép összes ablakát besötétítik. 

A Qatar ezt a gépet napi hat alkalommal üzemelteti Doha és London között; a menetidő hét és fél óra.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek