Legkésőbb pünkösdig minden hazai fürdő megnyit

Már e hét vége felé egyre több fürdő nyitja ki a kapuit. A Magyar Fürdőszövetség elnöke, Boros László Attila szerint a nyitás felkészülési ideje azonban az egyes fürdők adottságaitól függően néhány naptól két-három hétig is terjedhetnek, illetve attól is, hogy mikor kapják meg a szükséges hatósági engedélyeket. Szerinte nemcsak a fürdőzők, hanem a fürdők is vártak az újranyitásra, mert a legtöbbjük nem tudott volna túlélni még egy üzemszüneti hónapot – írja a turizmus.com.

A Barack Thermal Resort előre láthatólag, részlegesen 2021. május 1-jén újra megnyitja kapuit az előírásoknak megfelelőenForrás: barackresort.hu

„A fürdővezetőkkel beszélgetve azt látom, hogy ha a négymillió beoltott meglesz, akkor a hétvégén megkezdődhetnek a nyitások. Ettől számítva pünkösdig bezárólag valószínűleg valamennyi fürdő újraindulhat" – jelentette ki. 

Ahogy a hét elején beszámoltunk róla, megnyitják a szolgáltatásokat a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. A fürdőkbe és az uszodákba is csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek. A fürdők egyik fontos célcsoportja, az idősebb korosztályba tartozó hazai vendégek, akik jellemzően gyógyfürdőzési céllal látogatják a fürdőket, és az elsők között lettek beoltva, így rendelkeznek oltási igazolvánnyal. A szövetség elnöke szerint azonban egyelőre kérdés, hogy a védettséget élvezők elindulnak-e a fürdőkbe az elkövetkező hetekben.

„Várakozásaink vannak, az érdeklődés élénk, de erről majd a tények alapján tudunk érdemben beszélni. Most minden fürdőüzemeltetőnek és vendégnek nagyon bölcsen kell eljárnia ahhoz, hogy ne legyen következő járványhullám, és ne kelljen újra bezárni. De azt gondolom, az ország példás átoltottsága ehhez kellő támaszt nyújt" – tette hozzá. Boros László Attila szerint a vendégforgalom beindulásával együtt is még évekre lesz szükség a fürdők helyzetének stabilizálásához. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek