Újabb enyhítések és szigorítások kísérik a horvát és szlovén turizmust

A válságstábok június 15-i közleménye szerint Horvátország újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, Szlovéniában pedig szigorú intézkedések mellett végre hivatalosan is megkezdődhetett a strandszezon - írja a Turizmus.com.

A horvát enyhítések közé sorolandó a vasúti forgalom újraindítása mellett az is, hogy feloldották a boltok ünnepi zárva tartását. Szlovéniában pedig június 15-én hivatalosan is megkezdődött a strandszezon.

Szigorításokkal startolt a strandszezon - illusztrációForrás: Pixabay / Készítette: pixelRaw

A szlovén sajtó szerint a szigorú előírások komoly kihívások elé állítják a fürdőzőket és az üzemeltetőket egyaránt. A strandokon be kell tartani a 1,5 méteres távolságot, a vízben pedig a két métert. Ez alól csak az egy háztartásban élők képeznek kivételt.

A fürdőhelyek üzemeltetőinek a látogatók számát a követelményekhez kell igazítaniuk, továbbá a strandon dolgozóknak kötelező szájmaszkot viselniük.

Zágráb és Ljubljana szigorú óvintézkedések mellett ugyan, de fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait is több uniós ország állampolgára előtt. Utóbbi június 15-től az összes közös határátkelőhelyet is megnyitotta Olaszországgal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek