Jövő nyárra elkészülhet az új vajdasági wellnessközpont

Jövő nyáron új wellness központban pihenhetnek a látogatók a szerbiai vajdasági településen, Adán. Tegnap elhelyezték a létesítmény alapkövét, így mostantól ütemesen haladhat az építkezés.

A külföldi turistákat is szeretnék bevonzani a wellnessközponttal - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: nd3000

Több medence, szaunák, játszósarok és természetesen éttermek is várják majd az adai wellnessközpont vendégeit több mint kétezer négyzetméteren. Az első szakaszban az épület maga, illetve a szolgáltatások kiépítése készül el. Idővel tovább is szeretnék bővíteni a komplexumot.

A helyiek elképzelése az, hogy a magyarországi élményfürdő kínálatához hasonló színvonalú létesítményt hozzanak létre, hogy a vajdaságiaknak ne kelljen a határon túlra utazniuk wellness-lehetőségekért.

A külföldről érkező turisták száma is felfelé ível, ezért is fontos, hogy ú szórakozási lehetőségeket kínáljanak - olvasható a vajdasági Pannon RTV tudósításában. Az illetékesek még nem akartak konkrét belépőárakról beszélni, de azt már elárulták, hogy nem lesz drága a jegy, ugyanis a kedvező árakkal is szeretnének minél több látogatót a vajdasági településre vonzani.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek