Római kort megidéző wellnessközpont épül Szerbiában

Római motívumokkal díszített wellness- és spa központtal bővítik a szerb "Gejzer" rehabilitációs és szabadidőközpontot, ahol Szerbia harmadik legmelegebb termálforrása található a maga 72 Celsius fokával – olvasható a szerb Turistički Svet magazinban.

Masszázs szoba is helyet kap az új központbanForrás: Pixabay / Készítette: rhythmuswege

Már javában zajlanak az építkezéshez szükséges előkészületek Sijarinska Banja településen, és a nyári szezon végén megkezdik a kivitelezést is, hogy még az idei év végére befejezhessék a fejlesztést. A tervek szerint 2020. január 1-jén adják át a vendégeknek az új wellness- és spa központot.

A létesítmény a régi római kort idézi meg, legalábbi a tervek szerint erre az irányzatra alapozzák a beltéri díszletet. A központot két részre osztják, az egyikben egy ásványi anyagokban gazdag vízzel megtöltött medence, valamint szauna kap helyet, a másik részlegen pedig masszázs szobákat, szépségszalonokat és egy sószóbát alakítanak ki.

A Gejzer már most is sok szabadtéri kikapcsolódást nyújt a nyárra: úszómedence, termálmedence, jacuzzi, valamint csúszdákkal ellátott gyermekmedencékkel várják a vendégeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek