Ebben a hazai csodakertben a világ legegzotikusabb növényei pompáznak

Keveset hallottunk eddig róla, pedig a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium Diószegi Sámuel Botanikus Kertje bizony megéri a rászánt időt. Káprázatos növénygazdagságával, őszi színvilágával, a jó levegővel és csendjével igazi menedékhely. Pedig nincs is olyan messze a város zsongásától.

Mi is ajánlottunk már pár ismertebb arborétumot, kilátókat és nyugodt parkokat, kerteket őszi sétákra, de a debreceni Nyulason található Diószegi-arborétumról eddig még nem ejtettünk szót. A Haon munkatársai azonban nemrég körbejárták a színes és őszi illatokkal teli csodakertet. 

Japán juhar - A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock.com

A kalauzuk Zsuga Zoltán kertvezető volt, aki elmondta, hogy a megközelítőleg 40 éve alapított és idén 30 éve védett botanikus kert az ország egyetlen olyan parkja, ami egyben iskolaudvar is. A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium ugyanis egy olyan intézmény, ami az ökoiskola címmel is rendelkezik. A kert emellett tagja a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének is.

Ahogy belép a látogató a kapun, szinte rögtön egy bájos kis tó partján találja magát, amit egy piros levelű japán juharfa varázsol olyanná, mintha tényleg Japánban vagy Kínában állnánk egy császári kert tava mellett. De találhatunk még a víz környékén mocsári ciprust, Kínából származó szúrósfenyőt és kínai páfrányfenyőt is. A vízben kínai aranyhalak, kárászok, koi pontyok cikáznak, amerikai fürtös kék virágú növény, valamint nyolcfajta tavirózsa virít. 

Történelmi növények gyűjtőhelye

A hazai kertek közül a Diószegiben találjuk a legtöbb téltűrő bambuszfajtát, melynek összesen 84 fajtáta ismert, így az arborétum Közép-Európában is nagy értéket képvisel. Betelepítése 1988-ban kezdődött, mikor egy franciaországi konferencián felvetődött, hogy honosítani kéne a téltűrési tulajdonsága miatt.

Forrás: ©Czinege Melinda / Haon.hu

Mellette 148-nál több tű- és pikkelylevelű örökzöld, 68 juhar-, 74 tölgyféle, továbbá sok más egyéb növény is található a Kós Károly Szakgimnázium parkjában, mely 2,2 hektáron terül el. Elsősorban Észak-Amerika és Kína élővilágát ismerhetjük meg itt.

Faunája is megéri a kíváncsiskodást

A kalauz szerint sok olyan növény van a kertben, ami a klímát tekintve nem is élhetne meg itt, vagyis a mi nedves kontinentális éghajlatunkon, mégis szépen fejlődik. Ilyen például az aranyszárú bambusz, vagy a észak-amerikai zsindelyes tölgy.

A kert egyedülálló, nem csak a növényei miatt, hanem mert egyetlen más hazai iskolának sincsen nála nagyobb botanikus kertje.

A Botanikus Kert olyan természetvédelmi terület, ami „Madárbarát kert" címmel, a Magyar Madártani Egyesület titulusával is rendelkezik. Madárbarát kertként feladat az élőhelyteremtés. A madarakon kívül sok hüllő, kisemlős és rovar is él itt, sőt, az üvegház melletti fenyő tetején mókuscsalád lakik, egy tőkésrécepár pedig minden évben egy itteni növényhez jár kikölteni a fiókáit.

Decemberig, a téli álom előtt még látogatható

Akiket érdekel a kert, azok hétköznapokon 8 és 16 óra között érkezhetnek; hétvégére pedig előre be kell jelentkezni, lehetőleg csoportosan. A jegy jelképesen annyiba kerül, mint egy szolidabb tábla csokoládé, és ezért kertvezetés is kérhető. Minden évszakban érdemes ellátogatni ide, de idén érdemes már sietni, mert decembertől rügyfakadásig téli szünetre megy a kert is. 

Forrás: debrecen.hu/galéria

Ha szeretnétek még részletesebben megismerni a Diószegi Sámuel Botanikus Kertet, olvassátok el a Haon teljes cikkét, mert még tartogat érdekességeket bőven!

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek