Ők Tata legnagyobb háziállatai, mégis olyan ragaszkodók, mint az ölebek

Bármerre mennek Tatán, nagy feltűnést keltenek a hétmázsás bivalyok, amelyeket Sahin Gábor tart, mondhatni hobbiból. A bivalyok egy kisebb traktor erejével is felérnek, mégis igazi kezesbáránnyá válnak, amikor gazdájuk bemegy hozzájuk a napi szeretgetésre, amit kifejezetten igényelnek, és viszonoznak is.

A Naszályi úton, a Réti-tavak mögött van a két házi bivaly, Vezér és Villám otthona. A pajta és a mellette elterülő kis tó villanypásztorral körbe van kerítve, de a hatalmas jószágoknak eszükben sincs kimenni kényelmes lakóhelyükről. Ha melegük van, belefekszenek a tóba, ha zord az idő, bevonulnak a pajtába. De legboldogabbak akkor, ha gazdájuk, Sahin Gábor bemegy hozzájuk és megkapják a napi simogatást és paskolást, amit hálás nyalogatással köszönnek meg.

Forrás: Goletz-Deák Viktória/24 Óra

"Napi szinten lovakkal foglalkozom, ezért szerettem volna valami más állatot, ami kihívást jelent számomra. Így találtam rá a bivalyokra. Elmentem egy gulyához megnézni az állatokat, a felszereléseiket, hogy megismerkedjek a tartásukkal. Először Vezér érkezett meg hozzám, de mivel nem tűrt meg maga mellett semmilyen állatot, úgy gondoltam, egy másik bivalyt is hozok. A két herélt két éve él együtt és nagyon jól kiegészítik egymást, mindegyik külön egyéniség. Ami közös bennük, a hatalmas türelmük és szeretetéhségük. Ahogy bemegyek hozzájuk, már bújnak a kezem alá és követelik a simogatást" – mesélte a patkolókovácsként dolgozó férfi.

Forrás: Goletz-Deák Viktória/24 Óra

Amerre mennek, nagy feltűnést keltenek, le is videózták őket, és az egyik közösségi oldalon már több mint 75 ezren látták a felvételt. Az autósok nem mindig örülnek nekik, a gyerekek viszont odavannak azért, hogy kipróbálhassák a bivalyfogatot.

Állítólag sokkal egyszerűbb a szekér elé befogni ezeket az állatokat, mint a lovakat. Nem kell kantár meg zabla, a jármot egy nagy vaspánttal kell csak rögzíteni. Vezér meg Vili pedig már rutinosan dugják a fejüket a szerszámba és állnak be a szekér elé. 

Forrás: Goletz-Deák Viktória/24 Óra

"Mivel több lovardával is kapcsolatban vagyok a munkám miatt, sokszor látogatnak hozzánk a nyári táboraikkal. De előfordul, hogy magánszemélyek is eljönnek hozzánk, mert kíváncsiak a bivalyokra. Szívesen megmutatom nekik őket és mesélek róluk. Többen is azzal keresnek meg, hogy fontolgatják a tartásukat" – mondta Gábor, aki örömmel lát minden érdeklődőt a kis birtokán.

(Forrás: kemma.hu)

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek