Három eldugott, hegyi szálláshely, amit kipróbálás alapján ajánlunk

Mindenki más szolgáltatások meglétére figyel, ha kiválasztja álmai hegyi házacskáját, ahova egy hétvégére teljes békében elvonul. Van akinek az a fontos, hogy tuti ne legyen wifi és televízió, másnak pedig épp a tűpontos képet adó HD tévé és a Netflix adja meg azt a pluszt, ami miatt magáénak érzi a helyet, és már a hét elején látja magát, amint szombaton bekuckózva ül a kanapén az erdő közepén.

Első házikónk rögtön a luxus kategóriát erősíti (mert bizony ilyen is kell néha). Parádóhután, a Mátrában található WOOD HOUSE egy tökéletes téli menedékhely lehet pároknak. A tulajdonosok egy negyvenéves épületet újítottak fel, és nagyon komolyan vették, hogy olyan legyen a végeredmény, ahol tényleg pihenni lehet. Ezért állítottak be egy kétszemélyes luxusjacuzzit a fák alá, a ház tövébe, és ezért készítik be az ajándék palack bort is érkezéskor. A bor és a jacuzzi nem véletlenül került egy mondatba, kell jobb hely a koccintásra?

Egyedi stílusú és állatbarát isForrás: woodhouseparadohuta /facebook.com

A korszerűsített faház Budapesttől mindössze 1,5 órára található. Hangulatos teret kínál, amely otthonos, ugyanakkor kozmopolita butikhotel élmény nyújt. Aki ide érkezik aludhat a pihenőházban, a galérián vagy a csillagnéző buborékban. 

Társasjáték és sakk is van a házban, ha épp az esik jól, de bele lehet lazulni egy filmes maratonba is, mivel Full HD Smart tévé van a nappaliban és a hálóban, ráadásként Netflix és HBO Max-előfizetéssel. A házikóban működik a wifi, a konyha mindennel felszerelt, még kávégéppel is. A szabad dátumokért a Woodhouseparadohuta.com honlapot lehet böngészni, a foglalással pedig nem érdemes sokat vacakolni, mert a helyek gyorsan fogynak.

Pihenés a fák ölelésében

Bükkaranyos nyaraló övezetében, Csárdaaranyoson áll egy nem mindennapi nevű rönkház. „A fák ölelése" kívül-belül fenyőillatú: maga a ház kézi ácsmunkával készült erdélyi borovi fenyőből, míg az épületet kívülről is susogó fenyőerdő öleli körbe. Minden otthonos, kuckós – és persze fából készült.

A megfelelő klímáról a 40 éves "ős"fenyők gondoskodnak a nap 24 órájábanForrás: afakolelese.hu/kepgaleria/

Kint azonban nemcsak egy plédbe csavarva lehet leülni, és feloldódni a fák illatában és nyugalmában – van ugyanis egy kis extra, egy kültéri jacuzzi is a ház mellett, ahol jó érzéssel merülhetünk nyakig a meleg vízben. A levegő páratlanul tiszta, jól eső érzés lehet kifújni a feszültséget, és ezzel a hűvös, friss levegőben megtölteni a tüdőnket. A ház kialakítását sem bonyolították túl, minden egyszerűségében szép a belső terekben is.

A kétszintes házban egyszerre nyolc vendéget tudnak fogadni, de az egész házat bérli, aki lefoglalja, vagyis, ha ketten érkeznek, akkor az egész az övék. Van egy barátságos alvókuckó a nappaliban is, ebből a szobából lehet kimenni a nagy teraszra. Van ugyan egy tévé, de ha valaki használni szeretné, akkor hoznia kell magával a néznivalót például egy pendriveon, mivel előfizetett csatornák és internet nincs a házban, pontosan azért, hogy valóban pihenni lehessen. Akinek tetszik ez a nyugalmat pártoló elgondolás, ezen a linken olvashattok még többet a helyről.

Vendégház az ezererdőhöz

Egerbakta egy kis utcájának végében bújik meg az EzerErdő Vendégház – mögötte és mellette pedig ott az erdő. Egészen messzire el lehet barangolni az utca végén induló tanösvényen, de akár a kert végében is neki lehet indulni, hisz itt valójában nincs is - a szó hagyományos értelmében vett - kerítés.

Forrás: Ezererdő Vendégház / Facebook.com

A vendégház mindkét hálószobája úgy van tájolva, hogy a csupa üveg hátsó fal a fákra néz, így akár az ágyban heverve lehet figyelni a kinti világot vagy a hópelyhek csendes szállingózását. A szobák előtti kavicsos területen lévő padra is ki lehet ülni egy bögre teával vagy kávéval – mindkettő be van készítve a tökéletesen felszerelt kis teakonyhába, mely közösen használható helyisége a vendégeknek. A két kényelmes hálóhoz egy-egy fürdőszoba is tartozik.

Egy tökéletes őszi nap fényeiForrás: Ezererdő Vendégház / Facebook.com

Egy kis tó is van a „kertben", melynek közepén egy apró fürdőház áll: ennek is üvegből van a tóra néző oldala, bent elektromos fűtés, plédek, társasjáték és kávé. A szálláson reggelit és vacsorát lehet kérni, de extraként akár egy délutáni teát vagy piknikkosarat is összekészítenek a vendégeknek. Mindezekről bővebben az EzerErdő honlapján olvashattok.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek