A Csicsóka Tájházat bemutató család kapta idén az év tájházvezetője címet

A Magyarországi Tájházak Szövetsége Az Év Tájházvezetője elismerésben részesítette a biharkeresztesi Csicsóka Tájházat létrehozó és a hagyománytisztelet szellemében működtető Marosán családot, név szerint Marosán Györgyöt, feleségét: Juditot és lányukat: Grétát – tájékoztatta szerkesztőségünket a szövetség.

Forrás: Nyilas Tibor / Magyarországi Tájházak Szövetsége

A Tájházszövetség elnöksége 2009-ben határozta el, hogy az „Év tájháza" cím mellett az egyéni teljesítményt is díjazni szeretné, ezért a példamutató tájházvezetői munka elismerésére megalapította az „Év tájházvezetője" díjat, melyet évente egy alkalommal ad át. Az elnökség 2021-ben az ország keleti határszélén, Biharkeresztesen élő Marosán család hagyományőrző munkáját ismerte el.

Forrás: Nyilas Foto / Magyarországi Tájházak Szövetsége

A család 2013-ban vásárolta meg a jellegzetes bihari portát, amelyen a nagyszülőktől, rokonoktól származó hagyatékkal szépen berendezett, tornácos lakóépület áll. Apránként, a helyi idős emberek tapasztalatát segítségül kérve, hagyományos módon újították meg a porta épületeit a lakóháztól a pincén és a gémeskúton át az ólakig. Az épületet 2017-ben az önkormányzat helyi védelem alá helyezte.

Forrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

A család célja, hogy portájukon bemutassák a bihari gazdák hagyományos életmódját, ezért a gazdasági udvart őshonos állatokkal népesítették be. Megtalálható itt a fodros tollú lúd, a gyöngytyúk, a pulyka, a racka, a kecske és a szamár is.

Az állományt folyamatosan fejlesztik a Debreceni Egyetem Génközpontja segítségével. A ház melletti veteményeskertben minden megtalálható, ami egy hagyományos parasztportán megtermett. A virágoskertbe régi fajtájú egynyári és évelő virágokat telepítettek, a ház mellett fűszerkertet alakítottak ki, a kerítés tövébe ültetett, ősszel élénk sárga virágával gyönyörködtető csicsóka pedig a ház névadója lett.

Forrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

A kezdetben saját kedvükre létrehozott házi múzeum iránt egyre többen kezdtek érdeklődni. Így 2015-ben csatlakoztak először a Tájházak Napja rendezvénysorozathoz és kitárták kapuikat az érdeklődők előtt, ma már a település hagyományos eseményének számít a tavaszi kapunyitás. Szívesen vesznek részt a megye többi tájházával közösen olyan rendezvényeken, ahol a cél a hagyományok éltetése, bemutatása. 

Két évvel ezelőtt portájuk utcafronti részén egy Csíksomlyón készült Mária szoborral emlékhelyet alakítottak ki, amelyet Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szertartás keretében Dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok szentelt fel. A hely azóta a Szent László zarándoklat emlékhelye is.

Forrás: Magyarországi Tájházak Szövetsége

A tavalyi és az idei évben bár zárt kapuk mögött, de a Teleki Alapítvány jóvoltából a Népi Építészeti Programnak köszönhetően folytatódott a tájház felújítása: új nádtetőt kapott az épület, elkészült az elektromos hálózat korszerűsítése, a falazat javítása és meszelése. A Magyar Néprajzi Társaság Tradíció Gyűjtőpályázatára benyújtott munkájukat 2017-ben elismerésben részesítette, két évvel később pedig Biharkeresztes Város Kultúrájáért díjat adományozott a Marosán-házaspárnak. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek