Denevértoronyban telelhetnek át a szabadon engedett bőregerek

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságánál talált új otthonra 89 mentett rőt koraidenevér (Nyctalus noctula). A denevérek a mentőhelyre kerültek, majd megerősödve szabadon engedték őket a szakemberek, olvasható a Park weboldalán. Az állatok a tiszaugi denevértoronyban folytatják téli pihenőjüket, átköltözésükről videófelvétel is készült:

2021. február 6-án 89 rőt koraidenevér érkezett Tiszaugra, a helyszínen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kollégái várták őket, hogy az egyedi jelölést és itatást követően a denevéreket behelyezzék az ott található denevértoronyba. A 89 példány között van egy 68 egyedből álló kolónia is, melyeket Budapest XXII. kerületéből mentettek ki tavaly decemberben. Szokatlan helyen, egy felújítandó lakás teraszán, a lomok között bukkantak a lakók az állatokra. A telelésben megzavart állatok hamar biztonságba kerültek, és mindegyikük sértetlenül megúszta a kalandot. A többi 21 példány az ország különböző pontjairól érkezett a tél folyamán, legtöbbjüket legyengülve, a járdán találták meg a jószándékú, segítő emberek. 

A telelésükben megzavart állatok sorsa az emberektől függ, túlélésük szempontjából kulcsfontosságú, hogy mihamarabb a megfelelő kezekbe kerüljenek.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága ezért azt kéri, hogy amennyiben valaki épületbontás, felújítás, szerelés vagy korhadt fa kivágása közben denevérekre bukkan, értesítse az illetékes nemzetipark-igazgatóságot!

A megerősödött egyedek mehettek is telelni a toronybaForrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága

Egy bő hete mi is beszámoltunk egy másik, szokatlan esetről, amikor közel 400 közönséges törpedenevért mentettek ki a Debreceni Egyetem egyik előadójának ablakai közül, amelyek a Nagyerdő idős fáinak odvaiban leltek téli nyugovóra. A most szabadon engedett denevérek egy mesterséges telelőhelyre, ún. denevértoronyba kerültek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak 14 ilyen tornya van a működési területén. A torony rendszerint 6-8 méter magas, betonból vagy fából készült építmény, melynek magasan van egy szűk berepülő nyílása. Itt több száz denevér is biztonságosan telelhet, és a szaporodásukhoz is megfelelő körülményeket biztosít.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek