Ezeken a helyeken túrázzanak még egy jót a decemberi hajrá előtt!

    November az a hónap, amikor talán még nyugodtan elmehetünk a családdal vagy a barátokkal kirándulni egyet anélkül, hogy éjszakába nyúlóan a legjobb bejgli-lelőhelyeket keresgetnénk a neten. Vagy még most ősszel felkereshetünk egy olyan várost, ahova már régóta el szerettünk volna jutni. De ami még jobb, hogy a nagy decemberi rohanás előtt talán még akad egy olyan hétvége is, amikor bevackolhajtuk magunkat egy takaros kis apartmanba, egy csöndes településen, és rápihenhetünk a karácsonyi hajszára. Mutatjuk, milyen lehetőségeket találtunk. 

    Novemberben több natúrpark is túrázni hívja a természetjárás szerelmeseit, és azokat, akik egy kicsit kiszakadnának a négy fal közül. Ilyen az Írottkő Natúrpark is, melynek túrakínálata már digitálisan is elérhető az alpannonia projekt keretében, a park honlapján keresztül. De amíg szép az idő – bár ez szeszélyes módon változik mostanában –, használjuk inkább a saját lábunkat. A natúrparknak több bejáratott túrája is van, közülük kettőt kifejezetten novemberre hirdettek meg.

    A Kőszeg – természet, művészet, bor, panoráma – könnyű túra mindenkinek elnevezésű táv egy kényelmesen járható körtúra, mely közvetlenül a városból indul. A séta során megismerhetjük a Szulejmán-kilátót, a Trianoni-keresztet, a Kálvária-templomot vagy a Koronaőrző bunkert; bepillanthatunk a Kőszegi-hegység geológiai értékeinek tárházába az Ördögárokban és a Vöröskőfejtőnél. A táv 4,7 kilométer hosszú. Ahogy már a neve is sejteti, a Kőszegről az Óház-kilátóhoz – autómentesen nevű túrát választók gyalogosan közelítik meg a Kőszegi-hegység egyik legszebb kilátóját, az Óház-kilátót. A két túra közül az elsőt november 7-én, szombaton rendezik meg.

    A Szikla-forrás túra már egy közepesen nehéz, 18 kilométeres túra, összesen hét órásra van kalibrálva. A november 7-re ingyenesen meghirdetett esemény túravezetője Hegyvári Ferenc, akinél telefonon lehet érdeklődni a részletek és az indulás felől. 

    De a parkban találunk már az adventi időszakra hangoló programot is. Az Advent a Natúrparkban...ahogy mi szeretjük című programsorozat november 20-tól december 22-ig tart Kőszegen a Virágudvarban. A minden nap nyitva tartó eseményen, amelyre minden természetkedvelőt szeretettel várnak, lesz kiállítás és vásár a helyi kézművesek és termelők termékeiből. 

    Irány a Balaton-felvidék!

    Aki már akár csak egyszer is túrázott az őszi erdőben, tudja, hogy a novemberi kirándulásoknak különleges hangulata van. A gyakorlott természetjárók szerint ez az időszak a legtökéletesebb a túrázásra.

    Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is így gondolhatja, mert egészen december végéig kínál vezetett túrákat. Az első, amire még bőven jelentkezhetünk egészen a túrát megelőző napig, vagyis november 7-ig, az az Őszi színes-köves tájséta. A Balatonfüredről induló túra a szőlőhegyek oldalában, szurdokvölgyek mélyén és kilátópontok magasságában vezet végig. Ez az őszi geotúra minden természetjárónak feltöltődést biztosít – írják az oldalon.

    A következő hétre, egészen pontosan november 14-ére hirdették meg Geotúra a vulkánok és hévforrások világába a XIX. Gardália Napok keretében című túrát, amin ez előző programmal ellentétben ingyenesen vehetünk részt. Ez kétféle programot is tartalmaz: a délelőtti túra 10 órakor kezdődik, és a tihanyi Belső-tavat keretező, egykori vulkánok és hévforrások világába vezeti az érdeklődőket, a délutáni túra pedig 12:30-kor kezdődik és a Barátlakások nevű, művészi rajzolatú vulkáni rétegekbe vájt barlangokhoz visz.

    Bakonybél, SzentkútForrás: Fillinger G. Dóra / Travelo.hu

    A hónap utolsó túráját november 21-én tartják. Az Odvaskői-geotúra alkalmával a festői szépségű Bakonybél környékét mutatják meg az érdeklődőknek. A 10 órakor induló túrára a felnőtt jegy 850 forint, a gyerekjegy 400 forint, a kirándulásra az előző nap 16 óráig lehet regisztrálni. 

    A Dunakanyar mindig nagyon szép

    Akkor is, ha csak úgy a vízparton barangol az ember, hát még ha egy picit magasabbról látunk rá a tájra. Egy korábbi cikkünkben bemutattunk néhány szívmelengető, barátságos és otthonos vendégházat, melyeknek olyan kilátása van a Dunakanyarra, amilyet talán még álmodni sem lehet.

    Zöld KabinForrás: Zöld Kabin

    Még a decemberi hajcihő előtt ellátogathatunk például a Kismaros-Börzsönyliget erdőben meglapuló Mesebeli Vendégházba, amely tökéletes helyen áll, mivel közel van ugyan a falu, mégis teljes nyugalom lengi körbe a házikót. De a közelben, az erdő szélén található a Kiskalács Vendégház, és Kismaroson a Zöld Kabin szálláshelyet is érdemes egyszer kipróbálni, amely nem nagy, de a stílusa izgalmas, a kilátás belőle pedig pazar.

    Őszi színkavalkáddal a jó hangulatért

    Még novemberben is elcsíphetjük a színüket váltó lombkoronákat. A legjobb helyszínekről, ahol ezt az arany és réz színű természeti káprázatot láthatjuk, itt a Travelón is készítettünk egy gyűjtést. A legszebb őszi kirándulóhelyek, ahol pazar színkavalkád várja a túrázókat című anyagunkban találni mátrai várakat, bükki tanösvényeket, barlangokat és kutakat, valamint lombkorona-ösvényeket és parkerdőket is, ahol szarvasok üdvözlik a túrázókat.

    Forrás: Shutterstock.com

    Az ősz és a novemberi ködök Budapestnek is más arcot kölcsönöznek, és eszünkbe juttatják, hogy a várost csodaszép erdők és dombok veszik körül. A főváros eme természetközeli oldalát fedeztük fel a Beyond Budapest Évmilliók tanúi – Természetjáró séta a Mátyás-hegyen elnevezésű vezetett túrával, amelyről tapasztalatainkat az Erdők mélyén, de a Budapest táblát el sem hagyva című cikkünkben olvashatják.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!