Indítsák a tavaszt egy Tátikára vezető, meseszép túrával!

 

Tavaszi túra a Tátikára címmel szervezi idei első tavaszi túráját a Túrafalók csapata a Keszthelyi-hegységben, amelyet most már minden évben hagyományosan egy márciusi eleji hétvégére időzítenek, és a zalaszántói Tátika Presszó elől indítanak.

A hegy tetején a Tátika fellegvára, amelyhez gyönyörű panoráma járForrás: Dr. Szentes Szilard / Túrafalók

A március 7-ére tervezett túra a zalaszántói Tájház látogatásával indul, ahonnan a csapat a halomsírok és a Tátikai ősbükkös érintésével sétál fel egészen a fellegvárba. llyenkor, amikor a természet még javában ébredezik, sokkal jobban kivehetők a hegy alatt elterülő halomsírok és a Tátika különleges bazaltalakzatai, de a legnagyobb látványosság talán mégiscsak a húsos som virágzása. 

A húsos som sárga virágai sajátos hangulatot adnak a tavaszi TátikánakForrás: Origo

A túrázók a fellegvárba vezető úton számos koratavaszi növénnyel találkozhatnak majd, köztük több ehető gyógynövénnyel is.

Aztán ha a csapat kigyönyörködte magát a fellegvár kínálta panorámában, Tátikahidegkút után Vár-rét érintésével a fejedelmi halomsírok mellett térnek vissza Zalaszántóra, a kiinduló állomást is jelentő presszóba.

Kikeleti hóvirágok hirdetik a tavaszt a Tátika fellegvárának környékénForrás: Túrafalók/Dr. Szentes Szilárd

A közepes nehézségűként jelzett, nagyjából hatórásra tervezett geotúra alatt mintegy 12 kilométert gyalogolnak a résztvevők, akiket jövő szombaton reggel tíz órára várnak a zalaszántói Tátika Presszó elé. A részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint, a túracipő és esőkabát mellé pedig a szervezők azt tanácsolják, hogy akinek van négylábú családtagja is, az nyugodtan vigye magával a túrára is. A programról és a jelentkezésről bővebben az esemény Facebook-oldalán olvashatnak.

Saláta boglárkaForrás: Dr. Szentes Szilard

A túra vezetője, a Keszthelyen született Szentes Szilárd gyerekkora óta kirándul a Keszthelyi-hegységben, több ökoturisztikai látogatóhely szakmai vezetője volt, növénytudományból doktorált, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park képzésének elvégzése után pedig a Bakony–Balaton Geopark térségében kezdett geotúrákat vezetni. Négy éve döntött úgy, hogy hobbijára családi vállalkozást épít, majd összerakta a Túrafalókat. Ha kíváncsiak, ebben a cikkünkben bővebben is olvashatnak róla. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek