Futók lepik el Sopron történelmi belvárosát

Még két hétig lehet benevezni a Pannon-Work Sopron Félmaraton – Európa Futásra, amit Sopron történelmi belvárosában szerveznek meg. Több távra, egyéni és váltófutásra is lehet jelentkezni, a verseny május 1-én, 9 órakor kezdődik.

Sopron történelmi belvárosa felülnézetbőlForrás: Shutterstock / Készítette: PeterVrabel

21, 14 és 7 kilométeres táv közül választhatnak azok, akik egyéniben szeretnék teljesíteni a kihívást, a három fős csoportokat 21 kilométeres hosszra, a két fős váltóban nevezőket pedig 14 kilométeres távra várják – áll az esemény Facebook-oldalán.

Nemsokára ismét startol a soproni Európa futásForrás: Facebook / Sopron Városi Szabadidősport Szövetség

Nevezni ide kattintva lehet, valamint személyesen a Sopron Városi Szabadidősport Szövetségnél is jelezhetik részvételi szándékukat április 12-ig.

Aki részt vesz a rendezvényen, a Tűztorony mellett, macskaköves utcákon, műemlékek falai között teljesítheti a kijelölt táv egy részét, de az útvonal érinti a város lakónegyedeit és néhány parkját is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek