Súlyos baleset: Összeomlott egy vendégekkel teli étterem Mallorca tengerpartján

Súlyos baleset történt a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, a spanyolországi Palma de Mallorca tengerpartján. A mallorcai strandon álló kétszintes Medusa Beach Club első emeleti terasza csütörtök este helyi idő szerint 20 óra 30 perckor leszakadt. Több mentőszolgálat igyekezett evakuálni a sérülteket, de négyen így is életüket vesztették és 16-an megsérültek – írja a news.sky.com.

Hét ember "nagyon súlyosan", kilencen súlyosan sérültek - közölte a katasztrófavédelem. A
A közösségi médiában közzétett felvételek azt mutatják, hogy kisebb tömeg gyűlt össze az étterem előtt, miközben a mentőszolgálatok áthaladtak a romokon.

Palma de Mallorca, összeomlott étterem, sérültekForrás: AFP/Jaime Reina

A helyi rendőrség szóvivője azt mondta az RNE spanyol rádiónak: "A terasz leomlott, valószínűleg a túlzott mértékű súly miatt." Hozzátette azonban, hogy az okot még vizsgálják.

Pedro Sanchez, Spanyolország miniszterelnöke kijelentette, hogy szorosan figyelemmel kíséri az esetet, és kormánya készen áll arra, hogy „minden szükséges eszközt és személyzetet" bevezessen. Hozzátette: részvétet kíván az elhunytak családjának, és mielőbbi felépülést a sérülteknek.

Palma de Mallorca, összeomlott étterem, sérültekForrás: AFP/Jaime Reina

A yahoo.com friss hírei szerint legtöbb áldozat külföldi állampolgár – erősítették meg pénteken.



Ezek is érdekelhetnek