Szokatlan módon védekeznek a turistaáradat ellen ezek a spanyol szigetek

Nem sokkal azután, hogy Marga Prohens baleári miniszterelnök kijelentette, hogy Mallorcán az idegenforgalom tekintetében „elérték a turizmus egészséges határát", a Baleár-szigetek konzervatív-jobboldali tanácsa is követte a példát. A vendégágyak számát négy százalékkal, 412 ezerre csökkentik. A kormány emellett bejelentette a közterületeken az alkoholfogyasztás betiltását is.

A gyönyörű Baleár-szigetek nem véletlenül felkapott desztináció a turisták körébenForrás: Shutterstock/Alex Tihonovs

A Mallorca újság beszámolója szerint a Baleár-szigetek Tanácsának elnöke, Llorenç Galmés bejelentette, hogy a vendégágyakból 308 ezer a szállodákban, a fennmaradó 104 ezer pedig az üdülőbérletek számára lesz elérhető. Ez 7000 ágy elvesztését jelentené a szállodákban és 11000 ágyat a magánüdülőknél.

A Mallorca Magazine szerint a bejelentés válaszul történt a Baleár-szigeteken bejelentett tüntetésekre, amelyeket a nyaralók túlzsúfoltsága ellen hirdettek meg, különösen az olyan városokban, mint Sóller, ahol a lakosok már most is a turisták számának korlátozását követelik. Ezzel összefüggésben a bérautóflotta csökkentéséről is tárgyalnak – írja a reisefor9.de.

A Diario de Mallorca című spanyol lap szerint a baleár-szigeteki kormány az úgynevezett Ballermann utcáin és a spanyol földközi-tengeri szigetek más bulinegyedében az alkoholfogyasztást is betiltotta. Az úgynevezett illemszabályok szigorítását pénteken jelentették be Palmában.

Az intézkedés tehát a következő napokban lép hatályba, amikor a hivatalos közlönyben közzéteszik. Azok a nyaralók és helyiek, akiket például nyitott sörösdobozzal a strandon vagy közterületen érnek tetten, 500 és 1500 euró közötti bírságra számíthatnak.

Mi is megírtuk, hogy egyre több turistaparadicsomban vezetnek be szigorításokat, a Kanári-szigeteken például annyira torkig vannak a turistákkal, hogy a helyiek egy része éhségsztrájkba kezdett, Milánóban pedig tilos lesz éjfél után közterületen étkezni a helyiek nyugalma érdekében, Velence pedig turistaadót vezetett be. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek