Leomlott a Titanic múzeum jéghegy-fala, három látogató megsérült

A Tennessee államban lévő Pigeon Forge településen található a kétszintes Titanic múzeum, amit 2010. április 8-án nyitottak meg. Az intézmény a világ legnagyobb Titanic múzeumának tekinti magát, ahol a látogatók például a kezüket vízbe dugva kaphatnak ízelítőt abból, mit érezhettek az utasok a hatalmas óceánjáró elkárhozott útján. A múzeumban egy nagy, jéghegy alakú fal is van, amely most leomlott – írja CNN.

A helyi tűzoltók hétfőn 20:11-kor érkeztek a múzeumhoz, és segítettek az elsősegélynyújtóknak a sérülések súlyosságának megállapításában és a sérültek szállításra való felkészítésében. Tony Watson igazgató azt mondta, hogy eddig ismeretlen okból esett leg a jég a falról. Egy sérültet légi úton, a másik kettőt mentők szállították kózházba, egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyire súlyos az állapotuk.

Több mint 10 éve nyitott meg a népszerű látványosság, amely már messziről kitűnik a környezetébőlForrás: Titanic Museum Attraction/Facebook

"Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem számítottunk egy ilyen esemény bekövetkezésére, mivel a vendégeink és munkatársaink biztonsága mindig a legfontosabb" – írták a tualjdonosok, Mary Kellogg Joslyn és John Joslyn a múzeum Facebook-oldalán közzétett közleményükben, ahol kifejtették, hogy további lépéseket tesznek a biztonsági intézkedéseket illetően.

A múzeumot gyorsan bezárták, és mire a tűzoltók kiértek, az ott dolgozók már megtisztították a területet. "A Titanic személyzete kiváló munkát végzett azzal, hogy kiürítették az épületet" – mondta Watson. A közösségi oldalukon közzétett bejegyzés szerint a múzeum kedden újra kinyitott.



Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek