Bali egyik templomában a makákók zsarolással szereznek ételt a turistáktól

A Royal Society tudományos folyóiratában megjelent új tanulmány szerint az indonéziai Bali Uluwatu Templomában megfigyelt makákó majmok az emberektől gyakran ellopnak különböző tárgyakat – például táskákat, sapkákat, napszemüvegeket, táblagépeket, telefonokat –, és csak váltságdíj fejében, megfelelő ételkínálat esetén hajlandóak azokat visszaszolgáltatni.

Egy szikla tetején fekszik a templom, ami kedvelt turistalátvásnyosságForrás: Paskuu/Wikipedia

A tanulmány rámutatott arra, hogy a felnőtt, vadon élő makákómajmok elég intelligensek ahhoz, hogy megértsék, mely tárgyak jelentik a látogatók számára a legnagyobb értéket. Például az elektronikus cikkeket csak akkor adják vissza, ha cserébe megkapják az általuk megfelelő értékűnek vélt ételt. A szerzők szerint ez a viselkedés "példátlan gazdasági döntéshozatali folyamatokat" mutatott ki a megfigyelt majmok között.

Ő is az Uluwatu Templom bűnbandájának tagja, és valószínűleg azon törheti a fejét, mit kérjen cserébe a napszemüvegértForrás: Mx. Granger/Wikipeida

A kanadai Lethbridge Egyetem és az indonéziai Udayana Egyetem tudósai azt is megfigyelték, hogy a majmoknak az életkoruk előrehaladtával nőttek a cserekereskedelmi képességei és tapasztalatai. "Világos viselkedési összefüggések voltak az értékalapú birtoklás és az étkezési jutalom mennyisége vagy minősége között, amelyeket a még nem teljesen érett és a felnőtt majmok elutasítottak vagy elfogadtak" – állítják a szerzők, hozzátéve, hogy az idősebb majmok mindig magasabb értékű tárgyakat tulajdonítottak el.

A tudósok filmre is vették, ahogyan a makákók kinézik maguknak a látogatókat, feltűnés nélkül megközelítik őket, megszereznek tőlük valamit, majd félrevonulva várják a megfelelő ajánlatokat. A hétfőn publikált kutatást 2015 és 2016 között 273 napon keresztül végezték, majd további megfigyelésekre is sor került 2019-ben  – írja a CNN.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek