Anglia hódjai évszázadok után visszahódították egykori lakhelyüket

Évszázadok óta nem láttak vadon élő hódokat Angliában. Aztán 2008-ban megjelent egy kolónia az Otter folyó partján, Devon megyében, amelynek példányai fogságból menekültek el. Néhányukat 2015-ben befogták, hogy megvizsgálják, és miután meggyőzőtek arról, hogy makkegészségesek, visszavitték őket a folyóhoz. Azóta megfigyelés alatt állnak a Devon Wildlife Trust állatédő szervezet által vezett kísérlet részeként, amelynek az a célja, hogy kiderítse, a hódok pozitív hatással lesznek-e a természetes környezetükre, és ez előnyökkel járhat-e a helyieknek.

Az érintett kutatók szerint a hódok tevékenysége az elmúlt öt évben segített a vízáramlás kezelésében, és felvetette annak lehetőségét is, hogy a hódok által épített gátak hozzájárulnak a folyórendszerek mentén történő további áradások kockázatainak csökkentéséhez. A hódok tevékenykedésének köszönhetően új élőhelyek jöttek létre a folyó körül más állatoknak is, ideértve a vízipatkányokat, vidrákat, gázlómadarakat. Mint modnják, a hódok építményei a növényeknek közvetlenebb hozzáférést biztosítanak a napfényhez, és ösztönzik az őshonos fajok, például a fűzfa újbóli növekedését. A vizsgálat előzetes megállapításai szerint a hódok jelenléte jelentősen befolyásolta a vizes ökoszisztémát és a vízgazdálkodást. 

Néhány fogságból szökött hód újra visszatért az angliai folyóba - illusztrációForrás: Minette Layne/Wikipedia

Egyes helyi gazdák kevésbé lelkesek, mitöbb, a Brit Nemzeti Mezőgazdasági Termelők Szövetsége ellenzi, hogy a hódok visszatelepüljenek az Otter folyóba. Aggódnak, hogy az állatok megkárosítják a mezőgazdasági területeket és szerintük betegségeket is terjeszthetnek. A Devon Wildlife Trust ezért létrehozott egy „hód forródrótot" a földtulajdonosok esetleges aggályainak kezelésére. A River Otter kísérlet 2020 márciusában véget ért, és hamarosan a kormány hoz határozatot arról, hogy megvalósítható-e a vad hódok szélesebb körű újratelepítése az Egyesült Királyság folyóiban – írja a World Economic Forum.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek