Ki korán kel, hódot lel

Több, mint száz évig nem lehetett hódot látni a Tisza vajdasági szakaszán, ezért nagy öröm, hogy most ismét gyarapodik a védett emlősök létszáma a térségben. Aki korán reggel látogat ki a Tisza-partra, jó eséllyel találkozhat is az állatokkal.

Ezekkel a fogakkal akár 20-30 éves fák törzsét is el lehet rágcsálniForrás: Wikipédia / Készítette: Sylvain Haye

Először Magyarkanizsán lettek rájuk figyelmesek, és mára más területeken is családot alapítottak. Becslések szerint mintegy 10 pár él a szerb-magyar határ és Zenta közötti részen, akik Magyarország területéről költöztek át a Vajdaságba. 

A szomszédok mintegy tíz évvel ezelőtt lettek figyelmesek az első hódokra, de a számuk csak mostanra kezdett el jelentősebben gyarapodni. Magyarkanizsa környékén már fiatalabb egyedekkel is találkozhatunk a kora reggeli órákban.

Aki csónakázni indul a Tiszára, az is megfigyelheti a hódok jelenlétét: a hódrágások napközben is érdekes látványt nyújtanak, hiszen nagy fákat is meg tudnak rágni, azaz 20-30 éves nyárfákat, fűzfákat döntögetnek ki - mesélik a szakemberek. 

A hód fokozottan védett állatnak számít Szerbiában, és néhány fa kidöntése ellenére sem okoznak jelentős kárt a természetben. A szomszédos országban kedves lakóknak számítanak, és egyre többen indulnak el, hogy meglessék őket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek