Kutyák látogatták a fókamenhelyet, hogy felvidítsák egyre szomorúbb lakóit

A délnyugat Anglia Gweek nevű településén található Cornish Seal Sanctuary fókamenhely munkatársai évente több mint százezer látogatót fogadnak központjukban. A koronavírus-járvány ideje alatt azonban ők is kénytelenek voltak bezárni, az állatok pedig egyre elszigeteltebbek és magányosabbak lettek. A fókamenhely dolgozói mindent megtettek, amit csak lehetett. Még hangszórón keresztül is beszéltek az állatokhoz és zenét játszottak nekik, hogy a karantén időszaka alatt nyugodtak és boldogok maradhassanak. De nem csak a gondozók igyekeztek felvidítani az úszás nagymestereit.

A menhely látogatói és lakói egyaránt lelkesedtek egymásért a találkozások alkalmávalForrás: Cornish Seal Sanctuary/Facebook

Kutyák egy csoportja is ellátogatott a menhelyre, hogy kicsit feldobja a mentett tengeri állatok társaságát, és így a fókák a karanténi dőszaka alatt kevésbé érezzék magukat magányosnak. A menhely dolgozói találták ki, hogy napi látogatásaik idején a kutyáikat is magukkal viszik a munkahelyükre.

A kutyusok persze azt is megnézhették, hogy barátaik milyen bravúrosan úsznakForrás: Cornish Seal Sanctuary/Facebook

Tamara Cooper, a Cornish Seal Sanctuary kurátora elmondta: "A fókák számára igazi élvezetet jelentett, hogy kutyákat láthattak, hiszen hosszú ideig csak a gondozóikkal találkoztak. Most határozottan érdeklődtek az új látogatók iránt, és távolról köszöntötték őket. Amikor még nyitva voltunk, kutyák is jöhettek a vendégekkel, és olyankor a fókák és a kutyák is mindig intenzíven érdeklődtek egymás iránt. Nagyszerű, hogy visszaadhattunk egy kis élményt az állatoknak a vírus előtti időkből" – írja az Evening Standard.

 



Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek