A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagjai 2019 óta rendszeresen végeznek halászati tevékenységet és búvármerülést a Hévízi-tóban, hogy minél több ismeretet szerezzenek az ott előforduló állat- és növényfajokról, valamint, hogy az őshonos élőlényeket veszélyeztető idegenhonos/invazív fajok egyedszámát csökkentsék.

2022. február 22-én délelőtt Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök egy merülés során, a tó nyugati partjánál lévő agyagos lejtőn, 4 méteres mélységben egy eddig még nem látott halfaj egyedére lettek figyelmesek.

A közel 60 cm testhosszúságú, a trópusi akváriumokból ismert „algaevő harcsára" emlékeztető hal egy agyagba vájt üreg előtt lebegett. A hal a búvárok közeledtére sem hagyta ott az üreget, így lehetőséget adott fotók készítésére. A merülést követően elkezdték a képeket elemezni, de a faj meghatározásához még nem sikerült elegendő információt kiolvasni a képekből, ezért megszületett az elhatározás: újra merülni kell.

2022. március 1-én a BfNPI két búvár természetvédelmi őre újabb merülést hajtott végre, és egy párkányon a korábban fotózott példánynál sokkal élénkebb színű, de ugyanolyan kinézetű halat sikerült fotózniuk, majd emelkedés közben az agyaglejtőn apró halivadékokról készültek fotók, végül sikerült megtalálni a fészket is. A harcsa még mindig a fészek bejárata előtt lebegett, de körülötte több száz fiatal egyed (1-2 cm hosszúak) úszkált. Ekkor rajzottak ki a fészekből az ivadékok. 

A fotók elemzése során sikerült a fajt is meghatározni: párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) az újonnan előkerült faj. Sajnos mindjárt sikerült azt is bizonyítani, hogy szaporodó állománya van jelen a tóban.

További merüléseket követően a szakemberek arra a krdésekre keresték a választ, hogy vajon milyen hatással van/lesz a tó ökológiai rendszerére? Okozhat-e problémát és ha igen milyen jellegűt? Van-e bármiféle tapasztalat a betelepítését/behurcolását követő változásokról?

És nem örültek a válaszoknak.  A tepsifejűharcsa-félék családjába (Loricariidae) több mint 700 faj tartozik. Mindannyian Közép- és Dél-Amerikából származnak, testüket erős csontpajzsok védik, nagyrészt növényekkel táplálkoznak. Élőhelyeik többnyire gyors folyású folyók, patakok 3.000 méteres tengerszint feletti magasságig, de előfordulnak szinte minden egyéb vizes élőhelyen is, brakkvizes torkolatokban, alacsony pH-jú „fekete vizekben", barlangok vízfolyásaiban.

A párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) Brazíliában és Bolíviában őshonos, a Rio Madeira medencéjében és mellékfolyóiban. Ahol a párducmintás vértesharcsa megjelenik, az őshonos pontyfélék növekedésére és a túlélési arányára is káros hatással van. Több helyen megfigyelték, hogy megváltoztatják a víztestekben a táplálékviszonyokat, az őshonos fajok kárára.

Azokon a területeken, ahol nem éltek vértesharcsák, az őshonos ragadozók (halak, madarak, emlősök) nincsenek felkészülve ezeknek a halaknak a páncéljára és az elcsontosodott, tüskeszerű mellúszóikra, emiatt könnyen megsérülhetnek, megfulladhatnak.

a szakemberek most azon fáradoznak, hogy kiderítsék, holgyan tudnák megakadályozni a hal további szaporodását. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához azonban további merülések szükségesek – számolt be az esetről a Balaton-felvidék Nemzeti Park  természetvédelmi őre, Sinka Gábor.