Kiszáradt egy pilisi tó, számos állat élőhelye

Pilisszentiván határában, a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Szénás-hegycsoport peremén taklálható a Jági-tó, a Jági tanösvény fontos állomása. Ez a kis tó az erdő szélén hatalmas kincs nemcsak az embereknek, akik kijöttek ide pihenni és gyönyörködni a természet szépségében, hanem az élővilág számára is. Az itt túrázókat sajnos most szomorú látvány fogadja, hiszen a tó kiszáradt.

Nem tudni, lesz-e még valaha víz a Jági-tóbanForrás: dunaipoly.hu

A tó számos élőlénynek az élőhelye: mocsári teknősök, vízisiklók és sok kisebb-nagyobb gerinctelen állat él a vízben, a fákon madarak fészkeltek, a napsütötte homokos partoldalakon a teknősök beásott tojásai melegedtek. A kétéltűeknek: békáknak és gőtéknek a tó biztosította a szaporodáshoz szükséges helyet, ide rakták le petéiket és itt nőttek fel porontyaik, az ebihalak. Rajtuk kívül pedig sok állat itt oltotta a szomját. A tó élővilága most sincs könnyű helyzetben. A mocsári teknősök remélhetőleg a megmaradt iszapban át tudtak telelni, de a halak vagy a vízben fejlődő „apróságok", mint például a szitakötők lárvái, már nem ilyen szerencsések. A menetrend szerint a tóhoz érkező kétéltűek is nagy bajban lesznek, ha nem találnak vizet jól megszokott szaporodóhelyükön.

A mocsári teknősök talán még át tudtak telelni az iszapbanForrás: dunaipoly.hu

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a 2021-es év volt az egyik legszárazabb, a csapadékhiányt Magyarország nagyobb tavai, mint a Velencei-tó, a Fertő tó, de még a Balaton is megsínylette, nem szólva egy olyan kicsi víztestről, mint a Jági-tó. 2022-ben pedig tovább folytatódott az aszály. A Jági-tónak hosszú évek óta nincs tápláló forrása, csak a csapadékvíz töltögeti, illetve töltögetné de két-három éve szinte semmi hó nincs arrafelé, és emellett sajnos kevés eső is esik.

Előfordult már korábban is hogy a Jági-tó kiszáradt, például 2003-ban, majd újratöltődött.

Bízzunk benne, hogy jönnek még csapadékosabb évek, amelyek segítenek a tó vízszintjét visszaállítani, hogy újra pezseghessen benne az élet – olvasható a Duna-Ipoly Nemzeti Park weboldalán.

Ezek is érdekelhetnek