A világ legrégebbi állatkertjében jártunk - közelebb van, mint gondolnátok

Múlt hét vasárnap egy úti beszámolót olvashattatok, amiben elmeséltem, mi mindent láttam a Schönbrunni kastélyban. A napnak akkor még nem volt vége, hiszen a kastély parkjában található állatkert felé vettük az irányt. Ha erre jártok, és tehetitek, feltétlenül térjetek be ti is az állatkertbe, amely az egyik legjobb egész Európában!

Forrás: Daniel Zupanc

A birodalmi állatkert és 700 állatfajta

A látványos, felújított állatkert (Tiergarten) 1752 óta működik, így megilleti a világ legrégebbi állatkertjének címe. A világ egyetlen üzemelő barokk állatkertje a schönbrunni kastély környezetének elemeként a világörökség része. Különleges báját ma is a birodalmi hangulatának köszönheti. Ugyanakkor a modern idők trendjeinek, elvárásainak is megfelel, olyannyira, hogy egymás után öt alkalommal kapta meg az Európa legjobb állatkertjének járó kitüntetést.

Forrás: Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook

A látogatók 17 hektárnyi területen csodálhatják meg a világ 700 állatfaját, közük súlyosan veszélyeztetett fajokat is: zsiráfokat, kötélről kötélre ugrándozó orangutánokat, szibériai tigriseket, eukaliptuszt majszoló koalákat, vagy éppen afrikai elefántokat. Nagy népszerűségnek örvendenek a szurikáták is, ahogy vidáman játszadoznak, vagy épp a homokot ássák. Nézzetek itt kicsit körül ti is!

A csodapandák

Az állatkert legnépszerűbb lakói viszont egyértelműen az óriáspandák. A Schönbrunni állatkert a világ azon kevés állatkertje közé tartozik, amelynek  egy panda párocskát ajándékozott a Kínai Népköztársaság, és az egyetlen olyan európai állatkert, ahol ezt a kihalás által veszélyeztetett fajt természetes módon tenyésztik. 2007-ben megszületett Fu Long, 2010-ben Fu Hu, majd 2013-ban Fu Bao. 2016-ban pedig Yang Yang pandamama pandaikreknek adott életet, akiket emberi segítség nélkül nevelt fel, emberi tartásban nevelt pandák között. Ez példa nélküli eset, mely világszenzáció lett.

Forrás: Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook

Számos fedett állatház is található az állatkertben. A többemeletes Esőerdő-ház, a trópusi esőerdők változatos állatvilágának ad otthont. Alsó szintjén a mocsarak, rizsföldek élővilágát ismerhetjük meg, a felső szinten a dzsungeleken kalandozhatunk, miközben függőhidakon kell átkelnünk és még mennydörgés is megszólal a fejünk felett. Az Akvárium-Terráriumban rengeteg féle hal és hüllő csodálható meg, míg a történelmi múltú Majomházban a legkülönbözőbb majomfajták ugrándoznak.

Forrás: Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook

A Zsiráfháznak egy, a szavannákat idéző tágas belső és külső kifutója otthonos környezetet teremt a zsiráfoknak. A belső részen egy galériát is építettek, ahonnan farkasszemet nézhetünk a hosszúnyakú állatokkal. A Poláriumban víz alatti nézetből láthatók a fókák és a pingvinek, a szomszédos Polardomban pedig a jegesmedvéket lehet megfigyelni merülés közben.

Forrás: Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook
A majomház 1898-banForrás: Viktor Angerer - Helfried Seemann, Christian Lunzer/Wikipedia
Az állatkert története
Mária Terézia már gyermekkorában rajongott a schönbrunni kastélyért és annak kertjéért. Trónra lépve, 1740-ben itt rendezte be rezidenciáját. Férje, a természetet kedvelő Lotaringiai Ferenc a kert reprezentatív kialakításán fáradozott; ennek részeként alapította meg a kastély hátsó udvarában az állatkertet is, ahová először 1752. július 31-én vezette nemes vendégeit. A létesítmény elődje az az állatsereglet volt, amit Savoyai Jenő herceg hozott létre a bécsi Belvedere kastély kertjében. Ezt az állományt vásárolta meg a kert alapításához Lotaringiai Ferenc: a Belvedere menazsériájából az a sas élt a legtovább, amely 117 fogságban töltött év után 1824-ben múlt ki. Ezután a királyi pár parancsára a nagykövetek és az utazó kereskedők vásároltak további állatokat a kert bővítésére.

Ekkor még csak pár tucat ketrecben tartottak „egzotikus" állatokat – elefántokat, tigriseket, medvéket, farkasokat - eleinte csak a császári család és a beavatottak szórakoztatására. Nem sokkal később, 1780-ban a létesítményt „minden megfelelően öltözött" érdeklődő számára megnyitották.

Az első zsiráf 1828-ban érkezett, és rögtön divatot is teremtett: az urak és hölgyek „zsiráfmintás" kesztyűkben, kalapokban, ruhákban pompáztak, sőt, zsiráf-galoppnak nevezett táncot jártak.

A világon először, 1906. július 14-én ebben az állatkertben született elefánt – a zoológusok addig azon a véleményen voltak, hogy ez az állat fogságban nem szaporodik.

A schönbrunni állatkert jelmondata azóta is az, hogy „Legyen ez az állatkert a boldog állatok otthona!"

1914-ben 3400 állat élt a kertben, de azt az első világháború után pénzügyi okokból csaknem bezárták. Ezt ugyan megakadályozta a bécsiek gyűjtőakciója, de a kert fenntartására bevezették a belépti díjat. A második világháború is nagy pusztítással járt, és utána többször is újra javasolták a kert bezárását.

1991-ben egy társaság vette át az állatkertet kezelését, és az igazgató Helmut Pechlaner lett. Ezután dinamikusan nőtt a látogatók száma, és a befolyó pénzekből számos új épületet (terrárium és akvárium, madárházak, elefántpark, a nagymacskáknak kifutó és Ausztrália-ház) építettek. A 250. évfordulóra adták át az esőerdő-házat, az állatkert történetéről pedig kiállítást nyitottak a Naturhistorisches Museumban.

Ma a schönbrunni a világ egyik legmodernebb állatkertje, miközben sikerült megőrizni parkszerűségét. Területe apránként 17 hektárnyira duzzadt, de továbbra is harmonizál a szomszédos kastélykerttel: a tágas kifutókat pázsitok, virágok, sövények, kis tavak, árnyas fák stb. környezik, illetve választják el egymástól.

A Császári pavilon

Ha megéheznétek, megszomjaznátok, térjetek be a Császári pavilonban kupolás épületbe, ahol étkezés közben a barokk építészet gyöngyszemében gyönyörködhettek. A pavilon pompás freskókkal, olajfestményekkel és tükrökkel van berendezve.

Forrás: Daniel Zupanc

A bécsi és a nemzetközi konyha remekeit fogyasztva a teraszról megfigyelhetitek a flamingókat, zebrákat, gepárdokat, pandamacikat, zsiráfokat, vízilovakat és az antilopokat.

Kisvonatra pattanhattok

A schönbrunni kastély az UNESCO Világörökség része, amelynek látogatói a schönbrunni panoráma kisvonattal kényelmesen elérhetnek minden látnivalót a 160 hektáros területen. Emellett a kastélyhoz és az állatkerthez közlekedő új buszjárattal az APCOA parkolóból kényelmesen, közvetlenül elérhetik a kastélyt és az állatkertet.

Forrás: zoovienna.at

A schönbrunni panoráma kisvonat összesen kilenc állomáson halad keresztül. A Tiroli udvarhoz és az állatkerthez közlekedő vonatjárat további megállók nélkül közlekedik közvetlenül a schönbrunni állatkert Elefántháza és a Tiroli udvar között.  A vonaton természetesen babakocsival és kerekesszékkel is lehet utazni.
(Forrás: zoovienna.atwikipedia.org, címlapkép: Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek