Több száz játékkatona érkezik Siófokra a hétvégén

Turisztikai szakemberek és játékgyűjtők összefogásával különleges eseményt szerveznek Siófokon a hétvégén, amelynek keretében több száz játékkatona érkezik a városba. A szervezők segítségével a gyerekek és a felnőttek is újrajátszhatják a terepasztalokon a viking és római történelem egyes nagy háborúit, de a magyar huszárok is össze fognak csapni a Habsburgokkal.

Forrás: Füred kapitány/Facebook

Lesz olyan asztal, ahol a lovagkor elevenedik meg. A lányok fantáziáját leginkább a hercegnőkkel és királyányokkal kapcsolatos jelenetek mozgathatják meg, de felépül majd a modern Siófok-city is, amely reptérrel és aranybányával is rendelkezik.

Fidrich György, az esemény egyik szervezője elmondta, szeretnének olyan rendezvényt szervezni, amely összehozza a családot, és ahol a gyerekek nem csak a telefonjukat nyomogatják, hanem a szülőkkel közösen utazhatnak el a fantázia világába.

Sok-sok értékes tombola is lesz, amelynek köszönhetően azok is hozzájuthatnak a drágább árkategóriájú játékokhoz, akik egyébként azokat nem tudnák megvenni. Sőt, az eseményre meghívták Füred Kapitányt, a turisztikai szakemberek által létrehozott mesehőst is, aki ingyenes kincsvadászatot szervez a gyerekeknek.

Ezen a kiállításon a gyűjtők mutatják be azokat a játékaikat, amelyek egy-egy speciális téma köré csoportosulnak és megmozgathatják a kicsik és szüleik fantáziáját.

Éskovács Péter, a mesebeli Füred Kapitány akcióihős egyik jogtulajdonosa elmondta: azt szeretnék, hogy minél több család jöjjön át az északi partról ezen a napon. Ennek érdekében Füred Kapitány 100 darab ingyenes belépőt rejt el a balatonfüredi kikötő környékén. Aki menetrendszerinti hajóval érkezik Füredről Siófokra, az a gyermek is ingyen jöhet be a rendezvényre, elég, ha Füred Kapitányra a balatoni mesehősre hivatkozik és a szülő átadja a jegyszedőknek az aznapra szóló hajójegyét.

Az utóbbi időben szinte csak arról olvashattunk, hogy milyen drága lett a Balaton, ezért többek között azt is szeretnék bizonyítani ezen a hétvégén, hogy a gyermekes családoknak pénztárcabarát uzsonnát és ebédet is fel lehet kínálni. A szombaton és vasárnap zajló rendezvényre a gyermekjegy mindössze 300, a szendvics pedig 250 forintba kerül majd.

Az esemény ideje: június 25-26., helye a siófoki Beszédes József Általános Iskola (Szépvölgyi út 2.) lesz. További információt ide kattintva találhattok. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek