Ez a 3 legkülönlegesebb háziállat, amelyről valaha is hallottunk

Az teljesen természetes, ha valaki kutyát vagy macskát tart háziállatként, esetleg madarai, halai, hörcsögjei vagy akár görényei vannak otthon, de meglepődhetünk, milyen állatokat fogadnak családjukba az emberek a világ más területein. Íme, a három legkülönlegesebb állat, amelyek között vannak, amiket mi is megölelgetnénk, de olyan is akad, amely elől inkább elrohannánk. Ugyanakkor fontos azt is megemlíteni, hogy az állatvédő szervezetek rendszeresen kampányolnak, hogy felhívják a figyelmet arra, a vadon élő állatoknak nem a lakásban van a helyük, bármennyire is szeretjük őket.

Bütykös csótány – Madagaszkár

Ezeket a sziszegő csótánynak is hívott állatokat Madagaszkáron és a világ más tájain is szokták háziállatként tartani. Nyomós érv mellettük, hogy elég könnyű gondozni őket, és ha ezt gazdáik megfelelően teszik, akkor a rovarok akár 5 évig is élhetnek. Persze, azért mindehhez nem árt egyfajta affinitás.

Ízlések, és pofonok - a házi kedvencek terén isForrás: Wikipedia Loves Art participant The_Wookies/Wikipedia

Aki érdeklődik a csótánytartás rejtelmei iránt, az jó, ha tudja, hogy az állatokat zárt, de jól szellőző terráriumban vagy tárolóedényben érdemes tartani. A zárhatóság már csak azért is fontos, mert sok más csótányfajjal ellentétben ezek a rovarok a függőleges üvegfelületen is képesek felmászni. Ja, és a sziszegő hang? Az a testük két oldalán lévő lyukakból kipréselt levegő okán hallatszik, amit elsősorban veszélyhelyzetekben hallatnak. 

Törpe erszényesmókus - Ausztrália

Sokkal kevésbé megosztóak ezek az Ausztráliában őshonos, bújós állatkák, melyeket vitorlázóknak is szoktak hívni, mert elülső és a hátsó lábaik között egy gumiszerű bőr húzódik, amelynek segítségével ugrás közben vitorlázni tudnak a levegő áramlatain.

Ezt a hatalmas szemű cukiságot sokan hazavinnékForrás: Evannovostro/Shutterstock

Bár ezek a kis rágcsálók tényleg nagyon cukik, velük sem fenékig tejfel az élet, ugyanis éjszaka a legaktívabbak, és ébren tarthatják a gazdikat is.

Csíkos bűzösborz – USA

A sziszegő csótányokhoz hasonlóan a bűzösborzok sem vívták ki eddig az emberek egyöntetű szimpátiáját, hiszen arról híresek, hogy bűzmirigyeikből folyadékot spriccelnek szét, amelynek a szaga leírhatatlanul büdös. Az állatok szerelmesei azonban a jószág csecsemőkorában biztonságosan eltávolíttatják az bűzmirigyeit, és úgy már csak szimplán egy imádnivaló kis fekete-fehér csíkos állatka lesz belőle.

A gazdik csak bűzmirigyek nélkül tudják elviselni ezeket a csíkos kedvenceketForrás: Ryan Hodnett/Wikipedia

Nagyon érzékeny és intelligens lények, de mint minden háziállat, komoly gondot és elkötelezettséget igényelnek. (Forrás. CBC Kids)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek