Kilenc bundást mentettek át a Veresegyházi Medveotthonba

A Veresegyházi Medveotthon a hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy hat felnőtt és három kölyök mackót fogadtak be a határainkon túlról. A felszámolás alatt álló temesvári állatkert medvéire ugyanis szomorú sors várt volna, ha a Medveotthon dolgozói nem cselekedtek volna az érdekükben. A mentett mackók ketrecbe helyezését, szállítását és megérkezését végig dokumentálták. A mentési projektről "werkfilm" is készült:

A Veresegyházi Medveotthon mindig is nyiltan felvállalta, hogy menhely lévén, utolsó túlélési esélyként segítik a bajba jutott állatokat. Pár napja pont ezért, a Medveotthon stábja külön járművel elindult Temesvárra, és korán reggel megkezdték a medvék begyüjtését.

A felnőtt példányokat altatólövedékkel tették ártalmatlanná, majd felhelyezték őket a kocsira. A kicsiket pedig hálóval fogták be, az altatás félelemkeltő procedúrája nélkül. Ők egy ládában utaztak, és azonnal össze is bújtak.

A picur mackók szállítás közben összebújtakForrás: Veresegyházi Medveotthon Hivatalos/Facebook

A menedékhely gondozóinak arra is figyelniük kellett, hogy a bocsok ládája a mamájuké mellé kerüljön a kocsin, hogy érezzék a közelségét. A bundások egytől egyig épségben megérkeztek az új otthonukba.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek