Megszületett a már nagyon várt elefántbébi a fővárosi állatkertben

 

 

 

Harmadszorra is anyuka lett Angele, a huszadik életévében járó nőstény elefánt, jelentették be a hírt a Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldalán. Angele még április 24-én, szombat hajnalban hozott a világra egy életerős kiselefántot. Az elefántház éjjellátó kamerái segítségével a születés pillanatait is megörökítették:

Az ellést tavasz közepére várták az állatkert gondozói (ezt tavaly novemberben egy babaváró bulival jelentették be), de a születés várható időpontját ennél pontosabban nem lehetett előre meghatározni. Így a biztonság kedvéért már március közepe óta folyamatos ügyeletet tartottak az elefántoknál, még az éjszakai órákban is. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb elefántborjú az éjszaka második felében, illetve hajnaltájt születik.

A kiselefánt végül hajnali 5 óra 9 perckor jött a világra. Az ellés viszonylag gyorsan lezajlott, mindenféle komplikáció nélkül. A „szülőszobában" elhelyezett kamerák rögzítették is az esemény. "A videó érdekessége, hogy a képeken úgy tűnik, mintha az anya első dolga az lenne, hogy az újszülöttet megrugdossa. Valójában ez teljesen normális viselkedés az anyaelefántoknál, melynek célja, hogy a magzatburkot eltávolítsák a kicsiről" – olvasható az állatkert weboldalán lévő közleményben, amelyben hozzáteszik, a kiselefánt nem sokkal később sikeresen lábra állt, az emlőket is rendben megtalálta, és táplálkozni kezdett. Így – bár minden eshetőségre felkészültek – egyáltalán nem kellett beavatkozni a semmilyen módon.

Forrás: YouTube

Bár a kiselefánt súlyát pontosan nem lehet lemérni, az állatkert tapasztalt munkatársai „szemre" nagyjából 80 kilogrammosra becsülik. Az ázsiai elefántok vemhességi ideje 22 hónap körül szokott lenni, az újszülöttek súlya általában 70 és 100 kg között alakul.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek