A Budapesti Állatkert csuda aranyos kisfilmet mutatott be az állati szeretetről

    A Budapesti Állatkert látogatói gyakorta lehetnek szemtanúi az állatok egymás iránti szeretetének, legyen az állatpárok közötti szeretet, szülők és utódaik közti szeretet, vagy épp testvéri szeretet. Most, hogy a városligeti intézmény a koronavírus világjárvány miatt már három hónapja zárva tart, átmenetileg sajnos nincs lehetőség arra, hogy a közönség ilyen pillanatokat éljen meg az Állatkertben. Ezért Valentin-nap alkalmából egy kisfilm segítségével igyekeztek ezeket a pillanatokat az interneten keresztül megosztani, nézzék csak!

    Az állatok szerelmi életét tanulmányozva sok hasonlóságot és sok különbséget is láthatunk az emberek szerelmi életéhez képest. Egyes fajoknál a hasonlóság több, másoknál inkább a különbségek a jellemzőbbek. De ha az önfeledten játszó óriásvidra-párt látjuk, akiknek egyébként nemrég születtek kölykeik, vagy az elefántcsalád közös pancsolását, esetleg azt, ahogy a nagymacskák „puszit" adnak egymásnak, tagadhatatlanul az állatok egymás iránti szeretetének lehetünk tanúi.

    Assam a hím elefánt igazi mintaapának számít, az elefántcsalád nagy szeretetben él együtt a budapesti ÁllatkertbenForrás: zoobudapest.com

    A Budapesti Állat- és Növénykert saját Youtube-csatornájánweboldalán és Facebook-oldalán folyamatosan ellátják az érdeklődőket az állatokkal kapcsolatos tudnivalókról és hírekről.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!