Adakozók segítettek hazánk egyetlen, nehéz helyzetbe került vidramenhelyén

    Tavaly nyáron mutattuk be cikkünkben a Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkját Lábod község közelében, ahol természetes körülmények között találkozhatnak azokkal a mentett állatokkal, amelyeket a Vidrapark munkatársai valamilyen oknál fogva nem tudtak visszaengedni a szabadba. A kormányrendeletnek megfelelve november óta zárva tartanak, mára viszont a túlélésért küzd az ország egyetlen vidramenhelye. 

    Itt új esélyt kaphatnak a vidrák, ezért is fontos, hogy fenn tudjon maradni a VidraparkForrás: Petesmalmi Vidrapark/Facebook

    A Petesmalmi Vidrapark az egyetlen vidramenhely az országban: ide kerülnek állatkertekből a kis vidrák, de az emberek is odaviszik, ha találnak egy bajba került állatot. A mentett vidrák megsegítésére Kelevíz Község Önkormányzata az önkormányzatnál készült egyedi kosarakat ajánlott fel licitre. A kosarakra nyilvánosan, vagy anonim módon privátban lehetett licitálni, a befolyó összeget pedig a Vidrapark kapta. A kezdő licit 6000 forint volt, és hála a sok segítő szándéknak, végül nagyon szép összegért, 80 és 110 ezer forintért keltek el a kosarak – írja a 24.hu.

    A licitra bocsájtott kosarak szép összegért keltek elForrás: Petesmalmi Vidrapark/Facebook

    A Vidrapark most újabb licitet indított Facebook-oldalán, ahol 2 darab gyönyörű képre licitálhatnak 04. 28. szerda 16 óráig. A kikiáltási áruk: 10 000 Ft/kép, amelyek megvásárlásával támogathatják ezt a különleges helyet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!