Afrika legnagyobb óriáskerekéről a piramisokig is ellátni majd

Aki a piramisokat akarta látni, annak eddig át kellett szelnie a sivatagot, ez azonban hamarosan megváltozik. Az utazók nemsokára már a fővárosból, a Cairo Eye névre keresztelt panorámakerékből is vethetnek egy pillantást az ősi építményekre. A kontinens legnagyobb óriáskereke, mely a világlistán az ötödik, 400 méter magasra viszi fel a nézelődni vágyókat a Gezira-sziget Zamalek kerületében. Fentről akár 50 kilométerre is ellátni, egészen a gízai nagy piramisig és a Szfinxig.

Kilátás a Zamalek kerületreForrás: Jorge Láscar/commons.wikimedia.org

Mint Khaled Abdel Aal kairói kormányzó sajtótájékoztatóján elmondta, "a Cairo Eye stratégiai szerepet játszik a fenntartható turizmus fejlesztésében, összhangban Egyiptom 2030-as jövőképével. A projekt kiegészíti a főváros átalakítására és korszerűsítésére irányuló fejlesztéseket, melyek közé sok egyéb mellett az Ahl Masr folyóparti sétány is tartozik, amellyel a Corniche-nak nevezett sétány bővül majd  ki."

A kerék 311 millió dollárba kerül és 48 kabint tartalmaz, amelyek akár nyolc fő befogadására is alkalmasak, emellett helyet kap itt egy étterem, egy csónakkikötő, kávézó és rendezvénycsarnok is. Az ötletet eredetileg a múlt hónapban jelentették be, a kereket 2022-ben szeretnék megnyitni, de az építkezések megkezdése előtt még olyan kérdésekkel is foglalkozni kell, mint például az így is könnyen beduguló forgalom - derül ki a matadornetwork.com cikkéből.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek