Tegnaptól jóval több látogatót fogadnak a Fővárosi Állatkertben

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Fővárosi Állatkert május 20-án újra megnyitott, akkor még napi 2500  főre maximalizálva a látogatást. A tegnapi naptól viszont egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani. A többi óvintézkedés egyelőre érvényben marad, tehát az állatházak, beltéri bemutatóhelyek most még nem látogathatók, és nem tartják meg a nagyszámú látogatót egy időben egy helyre koncentráló közönségprogramokat, látványetetéseket, állattréningeket sem. 

Mindenféle különleges, egzotikus állat várja a családokat a Budapesti ÁllatkertbenForrás: Lorn/Wikipedia

Az Állatkert az egy héttel ezelőtti újranyitás óta eltelt napok tapasztalatai alapján döntött a napi látogatószám emelése mellett. Jegyet csak a jegymester.hu-n lehet vásárolni, elővételben egy adott napra, emellett a bérleteket továbbra is elfogadják.

Az állatkert lépésről lépésre igyekszik egyre több területen visszatérni a járvány előtti szolgáltatási rendhez. A mostani döntést elsősorban az tette lehetővé, hogy az állatkerti látogatók fegyelmezetten és felelősségteljesen viselkedtek a rendkívüli helyzetben, és szinte mindenki megértéssel fogadta azokat az óvintézkedéseket, amelyeket az intézmény elővigyázatosságból bevezetett"

- hangsúlyozták a közleményben.

Bár a szabadtéri bemutatók szinte mind nyitva vannak, a Holnemvolt Vár területe, a beltéri bemutatóhelyek és állatházak, illetve azok a kifutók, ahol a közönség rendes körülmények között bemehet az állatok közé, egyelőre nem látogathatók.

Az állatkert továbbra is javasolja a szájmaszk viselését, a gyakori és alapos kézmosást, és arra kéri látogatóit, hogy az állatokat semmivel, még zoo csemegével se etessék.

A vendégeket a gyermeknap közeledtével rengeteg kisállattal, kölyökkel és fiókákkal várják. Az elmúlt hét során nagy közönsége volt a kistapírnak, sok nézőjük akadt a nagymara-kölyköknek és a feketehattyú-fiókáknak, de az ázsiaivadkutya-kölykök is gyakran előmerészkedtek rejtekhelyükről. Nemrégiben egy aranyszőrű takinnal is gazdagodott az állatkert, és hamarosan párt kap a kis panda, másik nevén vörös macskamedve is – írja az MTI.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek