Angliában egy ötéves kislány fuvaroz élelmiszert a karantéban tartózkodóknak

Az angolok híresek összetartásukról. Ők indították el azt a fajta köszönetnyilvánítást, hogy kiállnak a házaik elé vagy éppen az ablakaiból tapsolják meg az egészségügyi dolgozókat. De rengeteg, különböző felajánlást is tettek, többek között szállodai szobákat, buszokat bocsájtottak az egészségügyisek rendelkezésére. Az 5 éves angol kislány, Ada is kiveszi részét a felajánlásokban, aki márciusig iskolaelőkészítős tanuló volt, áprilistól viszont már fuvarozóként segíti az időseket.

A kislány tejet és más alapvető élelmiszert is kiszállít a kocsijánForrás: D. Pimborough/Shutterstock

Viccet félretéve ez a kishölgy jelenleg valóban árukihordóként segédkezik. Az angliai Worlaby településén azok az emberek, akik az elrendelt karantén miatt bezárkóztak házaikba, nem tudtak friss tejhez jutni. Ada szülei felvették a kapcsolatot egy nagykereskedéssel, ahonnan azóta a tejet vásárolják, amit most már minden pénteken házhoz tudnak szállítani annak, aki ezt igényli.

Ada tejet, tojást, kenyeret és vajat is szállít a helyi lakosoknak. Az egész művelet nagyjából másfél órát vesz igénybe a szortírozással és a kiszállítással együtt. Ahogy a kisfilmen is látható, Ada csodálatos munkát végez, és még élvezi is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek