Néptáncoktató filmsorozatot indít gyerekeknek az OSZK

Nyolc tájegység jellegzetes táncait tanulhatják meg az otthon maradt gyerekek. Az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével, a táncok tanítását a legkiválóbb gyermekegyüttesek tagjai, a Szarvasi Gyermek Szólótánc fesztivál díjazottjai mutatják be. A Táncolj velünk! című gyermek néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban.

Az ország különböző tájegységeinek táncát tanulhatják meg online a gyerekek - illusztrációForrás: Anita Huszti/Shutterstock

A filmekben a táncok mellett hangsúlyosak a népviseletek is, valamint megismerhetővé válik egy-egy tájegység alapvető történeti-néprajzi háttere is. A táncokat az Országos Széchényi Könyvtár YouTube-csatornáján teszik közzé 2020. március 27-től, minden pénteken.

A sorozat első két részében a Sárközbe kalauzolják a nézőket, aminek köszönhetően a cinegés, valamint a lassú és friss csárdás lépéseit tanulhatják meg. A cinege a tájegység egyik nevezetes tánca, amelyet másképpen háromugrósnak is hívnak, és jellemzően a mulatság befejező táncának számít. Gyakran szólóban járják, de közkedvelt volt a párban, vagy körben táncolt változat is, illetve az erre a vidékre jellemző, csillagalakban való összefogódzkodás.

A sárközi-dunamenti vidék sokszínű tánchagyományának legkedveltebb típusa a lassú és friss csárdás.

A sárközi falvak tánckultúrája páratlanul gazdag. Megtalálható itt a verbunk, amelyet kötetlen formában a táncrend elején jártak, a csárdás, amely a legutóbbi időkig a Sárköz legközkedveltebb tánctípusa volt, de szívesen táncolták az ugróst és a karikázót is. Itt a lehetőség, hogy most akár az egész család elsajátíthassa a lépéseket – olvasható az OSZK weboldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek