Ilyen lett a KÖKI mellett családbarát parkká alakított erdősáv

Néhány hónapja írtunk arról, hogy parkerdővé alakítják a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdősávot, amely évekig tengődött szemetes, elhanyagolt területként, és amelyet a tervek szerint igazi, családbarát parkerdővé alakítanak át. Meg is jött a hír, hogy a területrendezés megtörtént, a csütörtöki átadásról pedig még fotók is érkeztek a szerkesztőségünkbe.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

A fejlesztésen a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. Kerületi Önkormányzat dolgozott össze, amelynek köszönhetően ma sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót találunk az egykori balesetveszélyes és inkább bozótosnak tűnő erdőterületen.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Ferihegyi Repülőtérre vezető út és a Vak Bottyán utca közötti területen elszállították az ott illegálisan elhelyezett, mintegy 150 köbméter, azaz 12 teherautónyi kommunális hulladékot, majd az idős, rossz állapotú fák eltávolítását követően elvégezték a parkosításhoz szükséges földmunkákat és a facsemeték ültetését. A terület megújítása során 2-3 méter magas fákat is telepítettek; többségük őshonos hárs, nyár és juhar, de tölgy, nyír, dió és szil, illetve cserje fajok is kerültek a parkerdőbe.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Az egykori kiserdőben a sétaút-hálózat mellett 500 méter hosszú futópályát létesítettek, egy kisebb focipályát, tollaslabdapályát alakítottak ki, pingpongasztalokkal szerelték fel a területet és edzőparkot építettek. A parkerdőben a gyerekek számára játszóteret hoztak létre, miközben kutyafuttató, asztalok és padok kerültek a megújított területre.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek