Tájékozódási futópálya is épült a megújult a rákoskeresztúri erdőbe

A Pilisi Parkerdő szakemberei felújították a rákoskeresztúri Helikopter lakópark melletti erdős területet, az úgynevezett Keresztúri-erdőt. Épült többek között egy 4,2 kilométeres futókör, egy állandó pontos tájékozódási futópálya, amelyen a rögzített ellenőrzőpontokat érintve kell végig haladni, valamint egy, szintén az erdei sportolást lehetővé tevő szabadtéri edzőpark.

Az erdőben emellett egy 15 állomásból álló interaktív tanösvényt is létrehoztak. A kihelyezett táblák a terület és a szomszédos Új köztemető élővilága mellett az 1944-ben kiépített védelmi rendszert, az Attila-vonalat, Pest XVIII–XX. századi határköveit és az erdősítés történetét, illetve a temető 301-es parcelláját, az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozatainak nyughelyét mutatják be. Érdekességük, hogy a rajtuk lévő QR-kódok leolvasásával hang- és videóinformációk segítik a tájékozódást.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

A fejlesztés részeként két tisztást alakítottak ki a Pilisi Parkerdő tervei alapján. A tisztások mellé tűzrakó helyek épültek, padokat, asztalokat és esőbeállókat helyeztek el, a tisztásokra információs táblákat állítottak. A fejlesztés része volt a megújított erdőterülethez tartozó parkoló kialakítása is. A Parkerdő kezelésében lévő városi erdő környezeti célokat is szolgál, hiszen csökkenti a klímaváltozás káros hatásait, megszűri a levegő szállópor tartalmát és védelmet nyújt a zajszennyezés ellen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek