Szálloda lesz az Almássy téri szabadidőközpontból

Nemzetközi szállodalánc tagjaként újul meg a régóta üresen álló Almássy téri szabadidőközpont. A fejlesztés során az 1983-ban átadott épület karaktere ugyan megváltozik, ám az új megjelenés a hajdani épület eredetileg elképzelt homlokzati kompozícióját is megidézi majd, melyhez a régi épület tervezőivel is konzultáltak – olvasható az epiteszforum.hu cikkében.

A beruházással kapcsolatban Sütő András projektvezető elárult néhány részletet: megmarad a nagy, reprezentatív belső átrium, hátul készül egy új belső udvar, a Szövetség utca felé egy parkolóházat nyitnak, az épület homlokzata pedig teljesen megújul. Az Almássy tér felé egy nyitott üvegportált és egy új lépcsőt alakítanak ki, ami összeköti a 135 szobás szálloda hallját a térrel.

A belsőépítészeti kialakításért felelős Somogyi Pál és Rajk László munkáját is figyelembe véve a jövőben is cél az épület progresszív karakterének fenntartása. A ház az akkoriban újdonságot jelentő zsalusüllyesztéses technológiával épült, helyben készült kazettás födémszerkezetét és az oszloprendet kívülről-belülről szeretnék továbbra is láttatni, mivel ez határozza meg fő karakterét.

A tetőre és a homlokzatra is növényeket terveznek telepíteni, mindemellett az is cél, hogy a térnek az a sarka, ahol az épület áll, megújuljon, fásítással és új köztéri lehetőségekkel.

Valaha kultikus hely volt
Az Almássy téri szabadidőközpont egykor több generáció, közösség számára jelentette a kikapcsolódás és a találkozás helyszínét. Az ötemeletes, közel hatezer négyzetméter összterületű házban helyet kapott többek között egy tanuszoda-medence, kisebb-nagyobb, különféle rendezvények megtartására alkalmas termek, klubszobák, galéria, edzőterem, nyelvi labor és irodák. A '80-as években kultikus helyszínévé vált a helyi közösségeknek, főként színes zenei palettája miatt, ám a '90-es években, a szórakozóhelyek egyre szélesedő kínálatával párhuzamosan jócskán veszített népszerűségéből. Több tulajdonosváltást, bezárást és újranyitást is megélt, legutóbb a 2010-es évek elején, azóta gyakorlatilag szellemházként tartják számon a környéken.

 (Címlapkép: LAB5 architects/Facebook)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek