Közelebb került a megvalósításhoz a 300 méteres Gellért-hegyi sikló

Egy új engedély érkezett a jelenleg is hatályos építési engedély mellé, és így tovább folytatódhatnak az építési munkálatok előkészületei. A Gellért-hegyre tervezett sikló megépítésének első lépése, hogy megkezdődjenek a tereprendezési munkálatok és a régészeti feltárások.

Ilyen bámulatosan fog kinézni az új járműLátványterv: Bozsó Barna / KÖZTI

Majd ezután jön a tényleges kivitelezés, amelyre a jelenlegi ütemezési tervek szerint 13 hónap áll majd rendelkezésre. Ennek megfelelően, a jelenlegi tervek szerint 2023 második felére készülhet el a beruházás - olvasható a Turizmus.com cikkében, a Gellérthegyi Sikló Kft. közleménye szerint.

A projektcég tájékoztatása szerint a Gellért-hegyi sikló egy 300 méteres, kötött pályán haladó, több kocsiból álló elektromos hajtású közlekedési eszköz lesz, amely 72 másodperc alatt teszi meg az utat a Gellért-hegy lábától a tetejére tervezett kilátóig.

Ez lesz a sikló fogadótereLátványterv: Bozsó Barna / KÖZTI

"Célunk, hogy az új építési engedély birtokában a Gellért-hegyi sikló oly módon valósuljon meg, ami az első kerületben élők, az újbudaiak, a fővárosiak, valamint a hazai és külföldi turisták számára egyaránt értéket jelent majd" – idézi a közlemény Walton Imrét, a beruházást jegyző Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezetőjét.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek