Megnyílt a Városliget új sétaútja, a tízállomásos Madárbarátok Tanösvénye

Tavaly év végén vehették birtokba a Városliget látogatói a megújult Mőcsényi Mihály Botanikus Kertet, néhány napja pedig felavatták a Madárbarátok Tanösvényét, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködésben alakítottak ki.

Forrás: LigetBudapest.hu

A korábban „Kis botanikus kert" néven ismert parkrészt a FŐKERT 100 éves jubileuma alkalmából adták át 1967-ben. A bemutatókertnek szánt területen gyógy- és fűszernövények, konyhakerti növények, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi-, mocsári és sziklakerti növények is helyet kaptak. A kert központi elemeként egy esőkunyhó szolgált, de látványosságai közé tartozott a forrás táplálta csobogós vízrendszer és a pergola a két vízmedencével. 

Az évtizedek során a kert állapota folyamatosan romlott, növényállománya zsugorodott, infrastruktúrája elavult, az esőkunyhó pedig romos állapotba került. A régóta várt felújítása során azonban amennyire csak lehetett, igyekeztek helyreállítani az eredeti állapotokat, amelyhez a Főkert tervtárában fellelhető 1967-es és 1969-es kertépítészeti tervek, valamint az 1980-as megvalósulási terv nyújtottak segítséget – olvasható a LigetBudapest.hu weboldalán. 

Forrás: LigetBudapest.hu

A közleményük szerint a teljes rehabilitációnak köszönhetően a Mőcsényi Mihály botanikus kert területe déli irányban megnőtt, a Királydomb felé eső oldalon, a parki sétány pedig egy fasorral beljebb került. A megújult kert egyik sétányán kialakítottak egy lugast, melyhez kiegészítésképpen kerti tipegős útvonal kapcsolódik, segítve a parkrész bebarangolását. Helyet kapott a területen egy különböző felületekből álló KNEIPP ösvény is, melynek mezítlábas használata javítja az egyensúlyérzéket, jótékony hatással van testtartásunkra.

Újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog a területet behálózó, hangulatos patakrendszer, melyet forrás táplál, és visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. A megújult Mőcsényi Mihály Botanikus kertbe mintegy 335 különböző fajtájú új növényt ültettek el, több mint 35 000 példányszámban. Az esőbeálló leromlott állapotú épülete helyett egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismertterjesztői funkciót kapott.

Forrás: LigetBudapest.hu

A botanikus kert felett kialakított Madárbarátok Tanösvénye pedig 10 állomáson keresztül mutatja be a Városliget változatos madárállományát. Városlakó madarainktól kezdve a madárvilág dalnokain és mesteri vadászain át számos hasznos és érdekes információt tudhatunk meg tollas barátainkról az egyes állomásokon kihelyezett, közérthető nyelvezetű és élethű illusztrációkkal ellátott táblák segítségével – fogalmaznak a közleményben.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek