Mackók jelentek meg egy belvárosi étterem teraszán

Ha a budapesti ZONA étterem felé járnak mostanában, akkor gyakran láthatják, amint aranybarna plüss mackók ücsörögnek a vendéglátóhely teraszán, és egy koktél mellett élvezik a kellemes késő nyári időt.

Forrás: zonabudapest.com / Press

Amint az étterem sajtóközleményéből kiderült, a mackókat eredetileg a világjárvány okozta távolságtartás miatt szerezték be a tulajdonosok. Sokkal jobban mutattak, mintha székeket vettek volna el az asztaloktól. A macis helyfoglalós ötletet a párizsi Le Choupinet café-tól vették, itt ugyanis 10 megtermett plüss medve foglalt el minden második széket az asztaloknál, hogy a vendégek kényelmesen, de biztonságban leülhessenek kávézni.

A ZONA vendégei azonban annyira megkedvelték a budapesti mackókat, hogy egyelőre a látványteraszon ragadtak a puha törzsvendégek. Ha arra járunk, lehet velük fényképezkedni, vagy a társaságukban elfogyasztani egy italt.

De nem csak a ZONA és az ötletadó párizsi kávézó használt és használ még most is plüssállatokat, vagy más érdekes tárgyakat a távolságtartásra. Írtunk korábban egy japán állatkertről, ahol az étteremben duci és puha kapibara, vagyis vízidisznó figurák foglaltak el minden második széket. Korábban pedig egy három Micshelin-csillagos amerikai étterem, az Inn at Little Washington ültetett próbababákat az asztalokhoz. Azóta erről az ötletről, mint az Alkonyzóna-stílusról beszélnek a közösségi médiafelületeken.

Hollandiában mini üvegházakba ültették az embereket, a Bangkokban található Maison Saigon étteremben plüss pandák, egy másik vendéglátóhelyen pedig embernagyságú karton sárkányok tartatták be a távolságot - írták az Eater.com oldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek