Gyerekmenü és ördöghal hogyan jönnek össze? A Bocuse d’Or lyoni döntőjén kiderül

Két hónap múlva a tengeri alapanyagoké és a gyerekeké lesz a főszerep a világ legrangosabb szakácsversenyén, melyre már a magyar csapat is megkezdte a felkészülést – olvasható a Bocuse d'Or sajtóközleményében.

A magyar csapat meglehetősen kedvező pozícióból indul a világversenyenForrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio

A Bocuse d'Or-t kétévente rendezik meg Franciaországban, a SIRHA Lyon keretein belül. A magyar Bocuse csapat előkelő pozícióból, az európai válogatón elért második helyezéssel érkezik majd a gasztronómia fővárosába január végén.

A csapat élén továbbra is Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje áll, akinek munkáját Nyikos Patrik segíti commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látja el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A felkészülés javában folyik a Hungexpón található Bocuse d'Or tankonyhában, és részt vesz benne hozzávetőleg 20 tanuló és/vagy lelkes szakács, hogy a felkészülés során felhalmozott tudás közkinccsé válhasson. A magyar csapat a hét hat napját a konyhában tölti, ahol a szokásos módon felváltva tartanak előkészítő, valamint időre főző napokat.

A versenyen tengeri alapanyagokból kell majd mesterművet alkotniForrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio

A Bocuse d'Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagi már ismertek néhány hete. Ezek szerint a csapatoknak ördöghalból, fekete kagyló és Szent Jakab kagyló felhasználásával kell lenyűgözniük a zsűri tagjait.

„Szeretjük az ördöghalat. Fehérhúsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve, szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai, és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében" – árulta el Dalnoki Bence.

A gyerekeknek három fogást kell készíteni, sütőtökből és tojásbólForrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio.

A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d'Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó lett. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre. A szervezők szerint ez a téma garantáltan sok kreatív megoldást és meglepő fordulatot hordoz magában. „A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel. Alapvetően nagyon örülünk az alapanyagoknak, a sütőtök és a tojás nagyon jó, a 45 tányér elkészítése azonban nyilván tartogat kihívásokat. Jók leszünk, fogunk tudni jót főzni mindezekből, csak kicsit újra kell terveznünk az egészet. De a Bocuse d'Or erről (is) szól" – tette hozzá Dalnoki Bence.

Minden évben kardinális kérdés, hogy a kétnapos versenyen melyik csapat mikor rajtol. Ezt sorsolás dönti el. A magyar csapat meglehetősen kedvező pozícióból, a második versenynap második rajtolójaként indul majd, tehát 2023. január 23-án, reggel 8:13-kor. Sok sikert kívánunk a magyar csapatnak a felkészülésben, a versenyről pedig majd mi is részletesen beszámolunk, ahogy az előző Bocuse d'Or megmérettetésekről is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek