Pizza karfiolból, űrhajósoknak 3D-ben nyomtatva, éheseknek busz méretben: ma van a pizza világnapja!

- Mit vigyünk? - Ah, semmit, majd rendelünk pizzát! Egy klasszikus párbeszéd, ami gyakran előfordul a legtöbb házibuli vagy baráti összejövetel előtt, persze nem véletlenül, a pizzát szinte mindenki szereti. Mikor máskor érdemes arról írni, hogy hogyan hódította meg az egész világot egy kis amerikai kitérővel Olaszországból indulva, ha nem a pizza világnapján?

Saját tapasztalataim alapján már megtanultam, hogy ha vendégeket várok, jobban járunk, ha pizzát rendelünk, mintha magunk készítenénk. Mert bár semmihez sem fogható a házilag készített pizza íze, és az édesanyámtól megtanult kenyértésztás recepttel nagy sikereim is voltak, a konyhában töltött idő jelentős kiesést jelent a barátokkal való beszélgetésből.

Pizza karfiolból készült alappalForrás: Elena Veselova/shutterstock.com

A világnap eredete

Talán már le is csúsztunk az igazi pizzanapról, amelyet február 9-ként jelölnek, ugyanakkor egyes helyeken, például Brazíliában július 10-én ünneplik. Mindegy is, melyik nap a valódi, hiszen minden nap lehet pizzát enni, tekintve, hogy egy olyan ételről beszélünk, amelyet szinte mindenki szeret, és nagyon könnyű alkalmat találni az elfogyasztására. Nem kell hozzá házibuli, egy költözés, lakásfelújítás, péntek este is megteszi.

Igazi, olasz származású ételről beszélünk, szülőhazáját Nápolyba teszik. Az alaprecept szerint kenyértésztából készül. Egy nagy kerek "lángost" kell elképzelni, amit hagyományosan faparázson sütnek, majd megrakják szeletelt paradicsommal, esetleg mehet rá mozzarella, fűszerek (pl. oregánó) és fokhagyma. Ma már rengeteg változatban készítik mindenféle zöldséggel, kolbásszal, szalámival, sonkával, ajókagyűrűvel, tonhallal, tenger gyümölcseivel, sertés-, marha-, csirkehússal, és természetesen rengeteg sajttal gazdagítva. Így tényleg mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Ha otthon készítjük, akkor is mehet rá szinte bármi, így a maradékmentésben a pizza nagy piros pontot kaphat, mivel felhasználhatjuk hozzá azokat az alapanyagokat, amiket különben könnyű lenne elpazarolni. A pizza eredeti célja is hasonló volt: gyorsan, könnyen és olcsón elkészíthető étel, amihez nem kell sokféle alapanyag. Ez végülis teljesült.

Története egészen a római korig visszavezethető, ekkor készült a focaccia egyik fajtája az úgynevezett picea. Az első és második évezred fordulóján már a pizza név is elterjedt, csakhogy a korai középkori (5-10. század) kemencéből kikerülő kerek képződmény még nagyon hasonlított a közönséges lepénykenyérhez, és hosszú utat kellett bejárnia, amíg igazi nápolyi paradicsommártásos, szardellás, kapribogyós és mozzarellás pizza lett belőle.

Aztán ha ugrunk egy nagyot a történelemben, akkor az 1940-es évekig jutunk, amikor a pizzaevés szokása még mindig Olaszország területére korlátozódott. A háborúk miatt sokan kivándoroltak az országból, az Egyesült Államokban élő honvágyban szenvedő olasz bevándorlók azonban megpróbálták újjáteremteni kedvenc laposkenyerüket az ott rendelkezésre álló feltétekkel, és csak idő kérdése volt, hogy az őshonos polgárok is átvegyék ezt a szokásukat. A háború utáni New York imádta ezt az olasz ínyencséget. Az eredetileg nápolyi pizza így végül az olasz kivándorlók révén bejárta az egész világot. Az olaszok Európa és Észak-Amerika nagyvárosaiban sorra nyitották a pizzériákat, míg végül a pizza lett a fast food olasz megfelelője.

7+1 érdekesség a pizzáról

1. Egy történet szerint Savoyai Margit olasz királyné és I. Umberto király 1885-ben (más forrás szerint 1889-ben) Nápolyban vendégeskedett, ám amikor már megunták a francia konyhát, meglátogatták a Pizzeria Brandit. Az étteremben Margit királyné, az azóta róla elnevezett pizzát kedvelte leginkább, mivel igazán hazafiasnak vélte, tekintve, hogy a feltétek színe az olasz nemzet lobogójának színeit idézték: a zöldet a bazsalikom, a fehéret a mozzarella és a pirosat a paradicsom. Így született a Margherita pizza, ami a pizzák legalapvetőbb változata a mai napig.

2. A naptár már a 2017-es évet mutatta, amikor a nápolyi pizza készítésének művészete felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeket gyűjtő listájára.

3. A Garantáltan Hagyományos Specialitás minősítés (Specialità Tradizionale Garantita) 2010 óta csak a hagyományosan készített nápolyi pizzának jár. A címre pályázók kizárólag hagyományos alapanyagokkal, többek között bivalytejből készült mozzarellával és San Marzano paradicsommal, fokhagymával, oregánóval és friss bazsalikommal készíthetik a pizzát. A védett státusz lehetővé teszi a gyártók számára, hogy ne csak dicsekedjenek kizárólagosságukkal, hanem díjat is felszámíthassanak a különleges címért cserébe.

Nápolyi pizzaForrás: Marian Weyo/shutterstock.com

4. Meglepő eredményre jutottak egy 1000 fő részvétel zajló amerikai felmérés kapcsán. A National Today által megkérdezett amerikai nők 4%-a inkább pizzát eszik pasizás helyett, míg a férfiaknak 3%-a mondta ugyanezt a csajozásra.

5. Az asztronauták sem maradnak pizza nélkül. 2013-ban a NASA finanszírozta egy 3D nyomtató prototípusának előállítását, amely ételt nyomtathat az űrhajósok számára a hosszúra nyúló űrmissziók során. A pizza volt az egyik étel, amely a gép által készült.

6. 2018-ban az egyesült államokbeli texasi Burleson városában a Moontower Pizza Bar állította fel a világ legnagyobb, kereskedelmi forgalomban kapható pizzájának rekordját. Egy feltéttel együtt 299,95 dollárba kerül (plusz adó), de méretei miatt csak egy adott területen belül szállítják ki, 48 órás előzetes értesítést követően. Összesen 1,98 m² területet fed le, és méretes téglalap alakja miatt „busz" néven ismert.

7. Nem mehetünk el a néhány évvel ezelőtt elterjedt őrület, a karfiolpizza mellett sem. Ehhez a rózsáira szedett karfiolt mosás, szárítás után késes robotgépben finomra kell darálni, majd tojással, reszelt sajttal, fűszerekkel kell masszát képzni belőle. Ez szolgál a pizza alapjaként, amelyre a szokásos feltétek kerülhetnek. Így, mivel nem kell hozzá búzaliszt, a gluténérzékenyek, cukorbetegek is élvezhetik a pizzát. Bár a gluténmentes pizza állaga egy kissé eltérhet a klasszikustól, rizs-, kukoricaliszttel vagy más, gluténmentes gabona, álgabona lisztjével is megsüthető.

8. Mi, magyarok is büszkélkedhetünk pizzafronton, mivel 2020-ban a budapesti Akácfa utcában működő, olasz kötődésű Belli di Mamma nevű pizzéria a 44. helyen bekerült az Olaszországon kívüli 50 legjobb pizzéria közé. Idén sem kell szégyenkeznünk, mivel másik két budapesti pizzéria, a Digó Pizza és a Kemencés Pizza is felkerült a Big 7 Travel nevű gasztronómiai és utazási oldal toplistájára, amin az európai top 50 pizzéria került felsorolásra. Egy ideig tehát nem kell gondolkodnunk, hova érdemes beülni a hamisítatlan olasz életérzésért.

A végére már csak egy emlékeztetőt írok, hogy – feltéttől és tésztától függően – egy átlagos méretű pizza közel 800 kcal-t is tartalmazhat, ami egy bőséges ebéd vagy vacsorával egyenértékű, így ennek tudatában érdemes vele magunkat kényeztetnünk. A klasszikus viccet idézve: ezt elégetni csak néhány perc lenne, de csak, ha bent felejtjük a sütőben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek