Ünnepelje a makaróni világnapját, négy receptet is ajánlunk hozzá!

A tészta minden formában és méretben finom, de van valami nagyon különleges ebben a hajlított, könyök alakú fajtában, ami sok embert visszarepít gondolatban gyermekkora szép emlékeihez. A makaróni olyan hihetetlenül sokoldalú tészta, hogy megérdemli a saját ünnepét, a makaróni nap éppen erre jó.

Annak ellenére, hogy a tésztát olasz eredetű csemegének tartják, valójában Kínából ered Kr. e. 5000-ből, a másik általános tévhit pedig az, hogy Marco Polo vezette be a kínai tésztát Olaszországban. Valójában ezt kétségbe vonja egy másik történet, amely szerint egy másik genovai katona – 16 évvel korábban, hogy Marco Polo visszatért a kínai útjairól – végrendeletében „a bariscella penia de macarone-t", vagyis egy kis kosár makarónit kért.

Forrás: FRIsky photo/shutterstock.com

A makaróni eredete

A durumbúzából készült, emiatt tojásmentes makaróni sokféle formában és méretben kapható. Az olasz tésztadefiníciók tengerében a makaróni inkább magát a tésztát jelenti, mint egyetlenegy meghatározott tésztaformát. Nem is egy igazán egységes tésztaféle. Felülete lehet sima (Lisce) vagy recés (Rigate). Átmérője is eléggé változó, a vékonytól a nagyobb átmérőjűig sokfélét találhatunk. Az elnevezések tovább halmozódnak a forma szerint: a maccheroncini vékonyabb, a maccheroni inferrati pedig a hosszú, szabálytalan alakú változat neve. A legelterjedtebb típus az ívelt, könyök alakú tészta, a híres mac and cheese-nek köszönhetően, ez a forma nálunk szarvacska néven ismert.

A XIV. század folyamán egy nápolyi (ismeretlen nevű) szakács rögzítette a „De Lasanis" receptet a Liber de Coquina nevű szakácskönyvben. Ez egy olyan ételt írt le, amely 5 centiméteres négyzetekre vágott, majd reszelt sajttal megszórt tésztát tartalmaz, ami inkább a lasagne-re hajaz. Ettől függetlenül sokan úgy vélik, hogy ez volt az első alkalom, hogy sajt és tészta egyszerre jelent meg egy ételben nyomtatásban.

Honnan ered a makaróni neve? 

Egyes elképzelések szerint a Makaroneia a szó eredeti formája, ami középkori görög származású. A szó lefordítva gyászéneket, gyászdalt jelent. Ehhez sokan úgy tudnak ma igazán kapcsolódni, hogy a mac and cheese sokak számára pl. olyan étel, amiért érdemes meghalni. Bár a makaróni szót kezdetben még nem a ma ismert, könyök alakú tészta leírására használták, hanem az árpalisztből készült és levesszerűen készített tésztaételt illették ezzel a névvel.

Egy másik ideológia szerint a makaróni szó a Macariából eredt, ami egy istennő neve, aki Hádész lánya volt, és akinek neve szó szerint áldottat jelent. Egyébként Macaria volt Héraklész lányának a neve is, de ez a két mitológiai alak nem áll egymással kapcsolatban. Ez persze nem meglepő, hiszen a görög mitológia legalább olyan szövevényes, mint a mai szappanoperák, azzal a különbséggel, hogy utóbbiakban idővel többnyire kiderül, hogy mindenki mindenkinek a rokona.

Forrás: Valeria Aksakova/shutterstock.com

Híres receptek makaróniból

Az egyik legnépszerűbb makarónis étel kétségtelenül a már emlegett mac and cheese, aminek hamarosan, július 14-én van a napja. Annak ellenére, hogy ez egy klasszikus amerikai étel, mégis Nagy-Britanniában készült el először. Olyan kényelmi étel ez az amerikaiak számára, mint nálunk a túrós csusza, vagy az igen hasonló jellegű sajtos-tejfölös tészta. Hogy hogyan készül ez a híres fogás? Nem olyan nehéz, mint azt gondolnánk, bár természetesen kapható dobozos, készre főzött, csak melegítendő változatban is, és ettől csak még amerikaibb lesz.

Vegyünk elő hozzá egy zacskó makarónit, és forraljunk fel vizet hozzá. Ezután szükségünk lesz négyféle sajtra, amelyeket lassan olvasszunk fel egy edényben a tűzhelyen. A (besamel) mártáshoz először öntsünk egy kevés tejet a serpenyő aljába, és adjunk hozzá egy kis lisztet, hogy rántást készítsünk belőle. Ha habzik és sűrűsödik, akkor adjunk hozzá kemény, lereszelt sajtokat, cheddart, parmezánt, romano sajtot és mozzarellát. Addig keverjük, amíg a sajtok szósz állagúvá nem válnak, ekkor adjunk hozzá még tejet, és alaposan keverjük össze a megfelelő állag elérése érdekében. Vannak, akik még szeretnek egy kis vajat, sót és borsot adni hozzá ízesítőként. Bátran fűszerezzük, fokhagyma- és hagymaporral (vagy friss hagymával), és akár egy kis olasz ételízesítő is mehet bele. De ahhoz, hogy valóban remekmű legyen belőle, hintsünk ki egy tepsit zsemlemorzsával, öntsük bele a mártással elkevert tésztát, majd süssük világosbarnára a kb. 180 C°-ra előmelegített sütőben.

Azoknak, akik nem tudnak választani a mac and cheese és a pizza között, íme egy tipp: makarónis pizza! Meglehetősen energiadús étel, de ha eleget sportoltunk, nem is kell számolni a kalóriákat (meg amúgy sem szabad erre a témára nagyon ráfüggni). Készítsük el hozzá a mac and cheese-t, ez lesz a pizza kérge, aztán nyomkodjuk le körben egyenletesen egy pizzasütő lapon. A tetejére kenjük a paradicsomos mártást, szórjunk rá apróra vágott pepperonit és mozzarella sajtot, majd süssük készre a sütőben.

Természetesen nem hagyhatjuk ki a milánói makarónit sem, ami sonkával, gombával, paradicsomos szósszal és sok-sok reszelt sajttal a hazai gasztrokultúrában is közkedvelt. Sőt, elsősorban itthon ismerik és készítik ebben a változatban, az olasz tészták merőben eltérő jellegűek, így csak nevében olasz eredetű. Az pedig végképp nem olasz szokás, hogy a rántott sertésbordával felturbózott milánói sertésborda kerüljön az asztalra.

A nyári melegben nem szeretünk sok időt tölteni a konyhában, erre nyújtanak megoldást a különféle tésztasaláták. A makaróni ehhez is jó választás. A már kihűlt, főtt tésztát turbózzuk fel minél több és színesebb nyers vagy enyhén párolt zöldséggel, kiegészítésként pedig olajos halat, főtt tojást vagy sajtkockákat adhatunk hozzá – így egy tökéletes, komplett és legfőképpen gyors fogást tálalhatunk a családnak.

tészta, makaróni, spagettiForrás: stockcreations/shutterstock.com

Az étel nem játék. Kivéve, amikor igen!

Az óvodai emlékeink között bizonyára mindannyiunknak akad olyan kedves története, amikor tésztából készült nyaklánccal vagy karkötővel leptük meg a szüleinket. Nos, ez a játék sosem megy ki a divatból. Amíg a felnőttek a makarónit készítik, a gyerekek is elfoglalhatják magukat a még száraz tésztacsövekkel. A tészta önmagában vagy ételfestékkel színezve is használható. Készítsünk ki hozzá színes fonalat, amelyekre fel lehet fűzni a makarónit és más, lyukas tésztát. A vállalkozó szellemű gyerekek akár egy papírlapra fel is ragaszthatják a tésztadarabokat, és így formázhatnak meg különféle játékos alakzatokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek