Röviditalok, rövid élet? A pálinka becsapós, huncut egy ital!

Ez a húsvét más, mint bármely eddigi. A szokások egy részét talán még így is megőrizzük, de vannak olyanok, amelyeket idén kihagyunk. A locsolkodások száma biztosan megcsappan, higiéniai okokból, de vajon az ilyenkor „kötelező" italozás is elmarad?

Gyerekkoromban minden évben festettünk tojást édesanyámmal, mindig valamilyen új módszerrel, egyedi stílusban. Többnyire a bátyám osztálytársai jöttek át locsolkodni, illetve a család férfi tagjainak kölnijeitől illatoztam, de néhány igazán húsvéti szokás sokáig kimaradt az életemből, egészen felnőtt koromig. Akkor ismertem meg, hogy vidéken mennyire más, élettel telibb hangulata van az egésznek. A ház és a kert is húsvéti díszben pompázik, a tojásfa nélkülözhetetlen kellék, ahogy a hidegtál és a sütemények is, természetesen a hímes tojások mellett. És ilyenkor előkerülnek a ház borai, pálinkái is.

Forrás: Victoria 1/Shutterstock

A reggel még józanul locsolkodni indult legények pedig a nap végére igen csak jókedvűen térnek haza a piros tojásokkal. Nem véletlen, hogy a rendőrség külön húsvéti razziákat tart az utakon ilyenkor, az év többi napjához képest nagyságrendekkel gyakrabban kerül sor az alkoholszonda bevetésére is (talán csak a szilveszter versenyezhet ezzel az időszakkal). És bár falun vagy a kisvárosokban locsoló férfiak, fiúk gyalog vagy kerékpárral indulnak útnak, a nagyobb távot megjárók sajnos gyakran ülnek a volán mögé a vendégváró itókázások után is, amiből aztán számtalan baleset születik minden évben. Talán az idei húsvét ebben is másabb lesz, mivel vélhetően kevesebben kelnek útra. Azt azért nem merném mondani, hogy kevesebben is fognak italozni – hiszen ünnep jön, ami újabb ok az alkoholfogyasztásra.

A mérték örök érték

Ne legyünk álszentek, nem az alkohollal van a baj (persze bizonyos egészségi állapotok esetén mégis csak, de most nem ezekről van szó), hanem a mértékkel, a gyakorisággal. Ezzel a kettővel kis hazánkban nem állunk túl jól. Stresszes, lelki bajokkal küzdő nemzet vagyunk, bár ezt azért számos más ország fiai, lányai is elmondhatják magukról. A problémákat pedig gyakran oldjuk alkohollal, alkoholban.

Ez addig nem feltétlenül okoz bajt, amíg nem válik rendszeressé, vagy nem történik megszokásként. Mert nagyon könnyű belecsúszni az alkoholfüggőségbe. Így már sokkal nagyobb probléma, mert emberéletek vesznek kárba, nyomorodnak meg miatta. Megromló munkahelyi, párkapcsolati, családi viszonyok, családon belüli erőszak, rendőrségi esetek, májcirrózis (májzsugorodás), testi és szellemi leépülés is bekövetkezhet, ha az illető nem veszi észre időben, vagy nem kap időben segítséget. Már pedig az alkoholisták igen jól tudják rejtegetni ezt a problémát, még akár saját maguk előtt is. Főleg a nők.

A férfiak esetében társadalmilag még mindig sokkal elfogadottabb szokás az esti söröcske, borocska, vagy a kocsmai stresszoldás, a cimborákkal, kollégákkal való iszogatás. A mindennapi hajtásban (lásd munka, bevásárlás, házimunka, főzés, gyereknevelés, családi élet, párkapcsolati nehézségek és egyéb szerepfeszültségek) elfáradt nők, háziasszonyok pedig jellemzően inkább zugivókká válnak. Gyakran szégyellik saját maguk és a párjuk előtt is, hogy már nem bírják idegileg, és ezért inni kezdenek.

Ez már más, több, mint a barátnős koktélozás, fröccsözés, becsiccsentés, nevetgélés. Nem is olyan trendi téma, mert a női alkoholizmus ok nélküli megbotránkozást kelt, pedig ugyanolyan égető gond, mint a férfiak italozása. Különösen, mert rejtett. Érdemes ezeken elgondolkodni még akkor is, ha most a húsvéti locsolkodás kapcsán a férfiak kapnak nagyobb hangsúlyt.

Forrás: Shutterstock / lcrms

Röviden a röviditalokról

Mivel a locsolkodás többnyire nem órákig tartó program, ezért gyakrabban kínálják meg a betérő vendéget a háziak némi röviditallal, mint sem egy jobb fajta borral, sörrel, amit hosszabb ideig tart elfogyasztani. A röviditalok, vagyis az égetett szeszek (alkoholpárlatok, röviden párlatok) is igen sokfélék lehetnek, bár kétségtelen, hogy a magyar háztartások többségében vélhetően valamilyen pálinka biztosan akad. Nem véletlenül.

A pálinka valódi hungarikum

Más országokban nem is találjuk meg, csak a rokonait, de azokkal semmiképpen sem keverendő össze. A külföldiek, akik először kóstolják az igazi magyar pálinkát, többnyire rögtön visszavesznek a lendületükből, mert nem számítanak az erős hatásra. Valóban becsapós, huncut egy ital. Aki valaha kóstolt igazán jó minőségű pálinkát, az tudja, hogy nemes ital, amely valódi gasztronómiai élvezetet tud okozni (bár ez a fenti eszmefuttatás után visszatetszőnek hathat, kérem, kezeljék a helyén a kétféle információt). A pálinka készítéséhez használt gyümölcs illata, zamata és aromája is tisztán érezhető kóstoláskor. És pontosan ez a cél, hogy ezt érezzük, ha már pálinkát fogyasztunk.

Érdekességek a pálinkáról

• A pálinka elnevezése és készítése 2004 óta védett hungarikum. De nem akármit hívhatunk így, ez is szigorúan szabályozott: a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény, röviden a Pálinka-törvény írja le a szükséges tudnivalókat, rendelkezéseket. A hivatalos előírás értelmében csak a hazai, szintisztán gyümölcsből – gyümölcsvelőből – cukor és adalékanyagok hozzáadása nélkül készült, Magyarországon cefrézett, párolt és palackozott ital nevezhető pálinkának. A sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem.

Forrás: Cherries / Shutterstock

• A pálinka, a törkölypálinka, valamint a Békési szilvapálinka, a Gönci kajszibarack pálinka, a Kecskeméti barackpálinka, a Szabolcsi almapálinka, a Szatmári szilvapálinka és az Újfehértói meggypálinka elnevezés az Európai Unió oltalma alatt álló földrajzi árujelzővel rendelkezik. Ezek mellett EU oltalommal nem, de hazai földrajzi árujelzővel rendelkezik a Göcseji körtepálinka, a Pannonhalmi törkölypálinka, a Nagykunsági szilvapálinka és a Nagykunsági körtepálinka – ezekben bízhatunk. És bár sokan a házi főzést keresik, azért legyenek óvatosak, hogy mit isznak meg, mert bár a házi főzés nem tiltott, csak mennyiségileg korlátozott, rejthet magában veszélyeket is a nem szakszerű eljárás és eszközök használata miatt.

• Ha hozzájutunk, vagy magunk termelünk annyi felesleges gyümölcsöt, amiből úgy gondoljuk, megéri pálinkát készíteni, de nem vagyunk jártasak a pálinkafőzésben, inkább adjuk ki bérfőzésbe a feladatot! Ne kísérletezzünk vele egyedül! Bár egyszerűnek tűnik, valójában sok ponton elcsúszhat a történet, kárba veszhet a gyümölcs, a befektetett munka és az energia, ráadásul egészségügyi veszélyekkel is járhat.

• Mielőtt felhörpintenénk egy ismeretlen eredetű vagy házi főzésű pálinkát, érdemes előbb megszagolni az italt, és nem egyben felhörpinteni az egészet a noszogatás ellenére. Ha körömlakklemosóra vagy kifejezetten a Technokol Rapid ragasztóra emlékeztető emlékeztető illata van, csípős, és az óvatos kóstolás után kellemetlen az íze is, akkor jobb, ha nem kísérletezünk vele. És ez még mindig csak egyike a lehetséges pálinkahibáknak. Mindig törekedjünk a minőségre!

Forrás: Goran Lakovic / Shutterstock

• Az sem mindegy, miből isszuk a pálinkát, hogy az igazán jó élmény legyen. A tökéletes íz és aroma a tulipánformájú, alul öblös, felül összeszűkülő pohárból történő fogyasztással érvényesül. A pálinkafogyasztásnak ugyanúgy, mint a borkóstolásnak, megvan a maga kultúrája: a már említett illatolás, és a komótos, lassú iszogatás, ami segíthet a mértéktartó ivásban is.

• Ha igazán rajongunk a pálinkáért, természetesen a mértékletes fogyasztást betartva, akkor ezen szenvedélyünkről hivatalos papírt is szerezhetünk. A Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) például pálinka-turisztikai szaktanácsadó képzésen vehetünk részt.

• A pálinkát lehetőleg üvegben, felcímkézve tároljuk, kerüljük a műanyag palackot! Komoly problémák származhatnak abból, ha mondjuk gyermek kezébe kerül, aki ásványvíznek véli azt, de a felnőttek számára is több mint kellemetlen meglepetést okozhat, ha hirtelen isznak meg belőle nagyobb mennyiséget. A húsvéti koccintások alkalmával is fogyasszák felelősen és mértékkel, ahogy minden más alkoholtartalmú italt!

 




Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek