Októberben ismét vállra veszik a villányi óriásszőlőt

Október első hétvégéjén 32. alkalommal rendezik Villányban a nagy múltú Vörösbor Fesztivált, amely 3 napon át várja a bor fővárosába a bor-, a gasztro-kultúra, a hagyományőrzés és a művészetek iránt érdeklődőket. Az október 4. és 6. közé tervezett borászati-kulturális esemény miatt ismét több tízezer látogatót várnak a szervezők a villányi Rendezvénytérre, a Pincesorra, a Diófás térre és a város több pontjára.

Felvonulás a Borkirály és Borkirályné vezetésével 2018-bólForrás: Villányi Vörösbor Fesztivál / Facebook.com

A fesztiválra közel 35 borászat és számos neves pincészet települ majd ki. A Rendezvénytéren a pénteki megnyitót követően 20 órától a P. Mobil zenekar tagjaiból alakult rockzenei formáció, a Mobilmánia lép fel, míg a kisszínpadon a Huckleberry Guys blues-banda, a Borudvarban pedig a Bohemian Brass Band pörgeti fel a hangulatot.

Szombat délelőtt traktoros Ördögárok-túra, borászati ismeretterjesztő előadások, gyerekkoncertek és kórus koncert is várja majd a fesztiválközönséget. Szombat kora délután a Borkirálynő és a Borkirály vezetésével a villányi Pincesortól indul el az ország leglátványosabb és legvidámabb szüreti felvonulása, ahol a villányi óriás szőlőfürt is megjelenik. A mulatságot nemcsak nézni lehet, a sokszínű menethez csatlakozni is érdemes.

Forrás: Villányi Vörösbor Fesztivál / Facebook.com

Szombat estére Villányba érkezik Gyergyószentmiklósról a Bagossy Brothers Company is. Este 21 órától pedig a Budapest Bár zenekar lesz a nagyszínpad sztárvendége Farkas Róbert vezetésével, és Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián és Tóth Vera énekesek közreműködésével. A Vörösbor Fesztivál zárónapján, vasárnap Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertje és a Villányi Borvidék ihlette musical műsor zárja az idei fesztivált.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek