70 éves a balatonfenyvesi kisvasút: folytatódnak a felújítások a vonalon

Balatonfenyvesen kisvasúti nappal ünnepelték a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját. A tervek szerint jövő nyáron ismét utazhatnak a kirándulók a csisztafürdői vonalon, melynek újjáépítési munkálatait már megkezdték.

A balatonfenyvesi kisvasútForrás: mavcsoport.hu

A MÁV közleményéből kiderül, hogy az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton a nyári főszezonban mindennap 7 pár vonat indul. A 14 kilométeres utat most már 35 perc alatt teszik meg a szerelvények.

A szombati kisvasúti napon különleges programok fogadták az érdeklődőket: a balatonfenyvesi végállomáson kézműves foglalkozások, kismozdony-hajtogatás, terepasztalok, hajtányozás és kirakodóvásár várta a gyerekeket és a felnőtt látogatókat. Megnyitotta kapuit a járműtelep és a fűtőház is, ahol meg lehetett tekinteni egy felújítás alatt álló C50-es dízelmozdonyt és a tavasszal Kecskemétről érkezett személykocsikat, valamint Mk48-as mozdonyt. Délelőtt jubileumi különvonat közlekedett a hálózat jelenleg üzemelő vonalán Somogyszentpálra.

A vonal egy részét idén felújítjákForrás: mavcsoport.hu

Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját, aki a kisvasút 70 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen Balatonfenyvesen elmondta: a kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. Homolya Róbert kiemelte, hogy a nagybereki tájakat bejáró kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek