Már készül a világ legnagobb, tó vizére épülő karácsonyfája

Közel két hét van hátra a világ legnagyobb, az olaszországi Trasimeno-tó vizére épülő karácsonyfa világításának felkapcsolásáig. Már javában dolgoznak rajta, hogy a látványosság a karácsonyi ünnepekre hangolja a látogatókat, akik december 8-tól 2024. január 6-ig csodálhatják meg az óriási építményt.

A Trasimeno-tó naplementében fürdőzve, mely Olaszország egyik legnagyobb tava Umbria régióbanForrás: Photononstop via AFP/Photononstop/Stefano Caporali

A Luce sul Trasimeno (Fény a Trasimenón) elnevezésű monumentális terv ötlete 2019-ben született, azaz, hogy megalkossák a világ legnagyobb, épített karácsonyfáját, mely majd beragyogja a Trasimeno-tavat. A terv olyan jól sikerült, hogy azóta minden évben megépítik az umbriai tó vízére. Tavaly 100 önkéntes segítségével készült el.

Az idei kivilágított fa formájú építmény nagyobb és látványosabb lesz a tavalyinálForrás: Luci sul Trasimeno - Natale a Castiglione del Lago/Facebook

A maga nemében egyedülálló, 1080 méter hosszú és 50 méter széles alkotás elkészítéséhez 7000 méter kábelt, 165 cölöpöt és 2600 füzért használnak fel az idén. Jelenleg is zajlik tehát a munka Castiglione del Lago városában, melynek célja, hogy az alkotás Trasimeno-tó környékére csábítsa a látogatókat a varázslatos adventi időszakban is. Idén is hasonlóképpen építik meg, mint ahogy az a tavalyi kisfilmben látható. Íme!

A Trasimenói fa a maga nemében egyedülálló alkotás nemcsak lenyűgöző méretei és megismételhetetlensége miatt (csak a Trasimeno-tó sekély vizére építhető), hanem azért is, mert minden alkalommal másképpen fest.

Éjjel szinte ragyog a tó közepénForrás: www.lucisultrasimeno.it

A fa alakja, a fény intenzitása, a visszaverődése a vízen – minden változik attól függően, hogy milyen pozícióból figyeljük, és a pillanatnyi éghajlati viszonyoktól is. Ha valaki mégis teljes szépségében szeretné látni, akkor a Rocca del Leone melletti sétányról érdemes megtekintenie.

Készül a város

Castiglione del Lago középkori óvárosával és a tóparton álló várával már önmagában is vonzó jelenség, ráadásul idén rengeteg adventi programmal készül.

A hangulatos Castiglione del Lago óvárosa advent idejénForrás: lucisultrasimeno.it

A karácsonyi időszakban igazi adventi hangulat költözik a városba Mikulásfaluval, korcsolyapályával, multimédiás úttal, hagyományos karácsonyi vásárral és a történelmi belváros utcáin található kiállításokkal.

Sok karácsonyi meglepetéssel készülnekForrás: lucisultrasimeno.it

(Forrás: lucisultrasimeno.it)

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek