Lovas kocsin érkezett a Fehér Ház karácsonyfája a washingtoni elnöki rezidenciához

    Ma számoltunk be arról, hogy délutántól már megcsodálható Magyarország karácsonyfája a Parlament előtt. De nemcsak mi vártuk az idei fát, hanem hétfő délután Melania Trump first lady is Washingtonban, a Fehér Háznál, folytatva ezzel a régóta fennálló hagyományt.

    A first lady a fát szállító lovas kocsi előtt mosolyogForrás: AFP/Nicholas Kamm

    Az idei fa egy 5,5 méter magas Fraser fenyő, ami lovas kocsin gördült be a Fehér Házhoz, miközben egy katonai zenekar karácsonyi dalokat játszott. A fa az épület Kék Szobájában lesz felállítva. A karácsonyfa megérkezése általában a Fehér Ház éves adventi ünnepségének kezdetét jelzi. A következő ünnepi hagyományra – amikor az elnök megkegyelmez az ünnepi vacsorára szánt pulykának – a tervek szerint még ezen a héten sor kerül.

    Így aztán idén is legalább egy szerencsés pulyka megmenekül majd attól, hogy a Fehér Ház ünnepi asztalán végezze életét. Az már kiderült, hogy az idei nemzeti hálaadó pulykák neve Corn és Cob. A pulykák iowai származásúak, és a hagyományoknak megfelelően a hétvégén a Willard Intercontinental szállodalánc luxushoteljeiben pihentek.

    Melania Trump Dan Taylorral és családjával is fotózkodott, az ő farmjukról származik az idei karácsonyfaForrás: AFP/2020 Getty Images/Alex Wong

    A tervek szerint a Fehér Ház idei nyilvános és magánünnepségeire is sort kerítenek, bár kisebb formában. A lehető legbiztonságosabb intézkedések mellett ünneplik a karácsonyt és a hanukát. Ez magában foglalja a rövidebb vendéglistákat, kötelező lesz a maszkviselés és a társadalmi távolságtartás is a Fehér Ház területén, illetve kézfertőtlenítő állomásokat helyeznek el. A kiszolgáló személyzet is maszkot és kesztyűt fog viselni – írja a CNN.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!