Öt izgalmas főváros, ahol már most mesébe illő karácsonyi forgatag várja

Decemberben rengeteg hazai település öltözik karácsonyi díszbe, és nyitja meg hangulatos adventi vásárait, de érthető, ha sokan az ünnep illatából már most is szívesen szippantanának egyet. Ezért össze is gyűjtöttük azokat a fővárosokat, ahol már javában mesés díszeket csodálhatnak, vásárolhatnak kézműves ajándékokat, és mindeközben elfogyaszthatnak egy isteni forraltbort.

Budapest, Magyarország

Budapest már csillog-villog a karácsonyi díszektől és a forralt bor illata sem kerül el bennünket, ha a Vörösmarty téren sétálunk végig. Az ünnepi forgatagot évek óta Európa legjobb karácsonyi vásárai között tartják számon a tér különleges adottsága, a programok, portékák, valamint a gasztronómiai ínyencségek miatt. 

Budapest már ünnepi fényekben ragyogForrás: shutterstock / Készítette: Eastern.Light.Photography

Bécs, Ausztria

Bécs már közel 2,5 millió karácsonyi izzó fényében úszik, de meg lehet csodálni a 28 méter magas karácsonyfát, és körbe lehet járni a körülötte megnyílt 152 standot is, amelyeken dekorációkat, ajándékokat és szezonális finomságokat vásárolhat. A gyerekeket körhintával, korcsolyapályával és Jézuska-műhellyel szórakoztatják. A városban összesen 20 adventi vásár fogadja a turistákat.

Bécs mesés, karácsonyi látképeForrás: shutterstock / Készítette: S.Borisov

London, Anglia

Ahogyan arról mi is írtunk, Londonban hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi őrület: a Covent Garden, a Regent Street és a többi híres utca már fényárban úszik, amely önmagában is turistacsalogató látványosság minden évben.

Londoni városrész lenyűgöző fényárbanForrás: shutterstock / Készítette: Alexey Fedorenko

Párizs, Franciaország

Párizst sokan a világ legszebb városai közé sorolják, hiszen a történelmi épületei és macskaköves utcái minden évszakban elvarázsolják az odalátogatókat. Most fényűző karácsonyi hangulatért is odautazhatunk, ugyanis utcái már ünnepi fényben pompáznak, sőt, néhány napja Disneylandben is mesés karácsonyi hangulat várja a látogatókat. 

Karácsonyi forgatag az Eiffel torony körülForrás: shutterstock / Készítette: Felix Catana

Belgrád, Szerbia

A szerb főváros az elsők között kapcsolta be a város karácsonyi fényeit, már múlt hét csütörtök óta rengeteg színben tündököl a város. A legszebb díszítést idén is a központ kapta, ahol arany, ezüst és piros színű LED-hidak alatt bújhatunk át, világító hóemberekkel és télapókkal fényképezkedhetünk, és karácsonyi fényekbe öltöztetett lószoborral is találkozhatunk. Azon se lepődjön meg, ha az utcán balkán hangulatot idéző rézfúvósokkal találkozik, akik gyakran járják a várost, főleg az ünnepek idején.

Rengetegen élvezik Beldrág balkáni, ünnepi hangulatátForrás: shutterstock / Készítette: poludziber

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek